Szentmihályi Szabó Péter: Tudom, hogy elmaradott és régimódi vagyok, de nekem még sosem támadt kedvem a szabad véleménynyilvánításra olyan tárgyak ellen, amelyek valamit jeleznek vagy jelképeznek. Nem rongáltam meg vagy öntöttem le festékkel szobrokat, nem törtem össze emléktáblákat, nem firkáltam össze templomok falát, sőt sírköveket sem törtem össze. A Siófoki Városi Bíróság ítélete után, mivel első fokon kimondta, hogy Dániel Péter cselekedete ugyan rongálás volt, de „erkölcsileg pozitív tartalmú és társadalmilag hasznos figyelemfelhívás” is egyben, már-már kezdem restellni magam közéleti tunyaságomért. Ráadásul a Horthy-szobrot leöntő vádlott azt is kifejtette, hogy az aktus után a szobor értékesebbé vált, drámai tartalmat nyert – csodálom, hogy a bíróság nem kötelezte a szobor alkotóját a vörös festék, plusz a kiszállási díj megfizetésére. Azon felül, hogy az indoklás többi része is jog- és politikatörténeti kuriózumként örökre emlékezetes marad, az ügy jól példázza az elmúlt két évtized rettenetes szellemi és erkölcsi lepusztulását és az igazságszolgáltatással kapcsolatos társadalmi elégedetlenség okait.