fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Megkezdődött Nagytétény központjának megújítása
2012. október 5., 08:20
Elhelyezték a nagytétényi, XXII. kerületi városközpont alapkövét csütörtökön, a csaknem egymilliárd forint értékű beruházástól a közterek felújítása mellett a turizmus élénkülését és munkahelyteremtést várnak.

Szabolcs Attila (Fidesz-KDNP) polgármester a rendezvényen közölte: a Tétény mozi helyén új kulturális központ épül, a Szelmann házat, vagyis Nagytétény jelenlegi közösségi házát az eredeti állapothoz hasonlóan beépítik, és helyet adnak a vállalkozóknak is. Kitért arra, hogy rendezik a közterületeket és a homlokzatokat is, valamint felújítják a kastély melletti régi piacteret. Közlése szerint a projektet jövő május végéig befejezik.

Németh Zoltán, a térség fideszes országgyűlési képviselője kiemelte: Nagytétény úgy újul meg, hogy megőrzi régi értékeit. Hozzátette, hogy nemcsak az épített értékek megőrzésére gondol, hanem a hagyományokra, a kisvárosi hangulatra is, amely évszázadok óta jellemzi a kerületet. Megjegyezte, hogy a fejlesztés a turizmus szempontjából is kitörési lehetőség, s annak része a gazdaságfejlesztés, a munkahelyteremtés is.

(MTI - fidesz.hu)