FIDESZ.HU > Hírek > Zöld Nyomtatás
Ablak bezárása
Átadták az ökumenikus kápolnát Devecserben
Átadták a vörösiszap-katasztrófa második évfordulóján, csütörtökön Devecserben az ökumenikus kápolnát, amelyet a 22 magyar állami erdőgazdaság finanszírozásával, Makovecz Imre tervei alapján építettek a helyi lakóparkban.
Létrehozva: 2012. október 5., 08:32 | Utoljára frissítve: 2012. október 5., 12:01

Kovács Zoltán Veszprém megyei kormánymegbízott avató beszédében kiemelte: egy évvel a katasztrófa után sikerült elérni, hogy mindenkinek tető legyen a feje felett, és felszámolták a károkat, két évvel a tragédia után pedig újabb fontos emléket emeltek. Úgy fogalmazott, a templom arany tűben végződő, 13 méteres tornya azokért az áldozatokért fohászkodik az éghez, akiket elsodort a vörös áradat.

Az új lakóparkban emelt szentélyben Kun Éva képzőművész alkotása kapott helyet, ez egy tisztáson álló bárányt ábrázol, amely egy vörös kígyó fejét tapossa. A kormánymegbízott hangsúlyozta: a kápolna emléket állít annak, hogy az újjáépítésben és a helyreállításban a kormány, az önkormányzatok, az egyházak, a karitatív szervezetek és magánszemélyek a világon egyedülálló módon fogtak össze. Hozzátette, hogy Makovecz Imre az utolsó munkáját Devecsernek ajánlotta, s az erdészetek teremtették meg a lehetőséget az újjászületés kápolnájának megépítéséhez. A kápolna megépítésének költsége 30 millió forintot tett ki.

Toldi Tamás (Fidesz-KDNP), Devecser polgármestere közölte, hogy a lakópark - amely a Makovecz park nevet kapta - a kápolnával vált teljessé, és szintén azt emelte ki: a kápolna emléket állít a városban a katasztrófa után tapasztalt példátlan összefogásnak.

Baranyay László, a Magyar Fejlesztési Bank elnök-vezérigazgatója a 22 állami erdőgazdaság nevében testi-lelki megújulást kívánt az érintetteknek az átélt szenvedések után, s azt mondta: a kápolna Isten hajlékaként a gondokon való felülemelkedést, a túlélést és a reménységet szimbolizálja.

Az újjászületés kápolnáját Márfi Gyula érsek szentelte fel, az épületet Róna Tamás, az Alföld régió főrabbija, Polgárdi Sándor, a Veszprémi Evangélikus Egyházmegye esperese és Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke áldotta meg.

A kápolna átadása után több száz emlékező indult el gyertyákkal a lakóparkból, a fáklyás menet útja az elbontott házak helyén létesített emlékparkban ér véget, a Rotary Háznál.

A Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. Ajka melletti tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el: Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyet. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház lakhatatlanná vált.