fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Tovább épül a csapadékcsatorna Rákosmentén
2012. október 8., 18:58
Több mint 120 millió forintból új csapadékcsatorna-szakasz építése kezdődött meg a főváros XVII. kerületében, emellett megindult a Pesti úton a buszsáv kialakítása is - tudatta a rákosmenti önkormányzat hétfőn az MTI-vel.

A közlemény szerint a Pesti út és a Balassagyarmat utca közötti csapadékcsatorna-szakasz megvalósítására több mint 81 millió forintot nyert el a kerület, amelyet mintegy 43,7 millió forint önrésszel egészít ki. Az új csapadékcsatorna a Rákos-patakba vezeti a Rákoskeresztúr-Kertvárosban lehulló esővizet.
   
A Pesti úti beruházás 2010-ben kezdődött, a négy szakaszban megvalósuló fejlesztés harmadik állomása a mostani, amely a Pesti út egy szakasza és a Maroshévíz utca közötti területet érinti. Még idén megvalósul az utolsó ütem, így megszűnnek a térségben élőket sújtó esővíz-elöntések.
   
Az önkormányzat azt is jelezte, hogy a főváros ugyanezen a szakaszon uniós támogatással buszsávot épít 205 millió forintból, így jelentősen csökken a naponta összesen több mint 52 ezer utast szállító 97E, 161-es, 201E és 202E jelzésű buszjáratok menetideje.
   
A közleményben megjegyezik, hogy a kerület vezetése fontosnak tartja a rákosmenti infrastruktúra folyamatos korszerűsítését: 2006 óta egyebek között több mint 1 milliárd forintból épített csapadékvíz-elvezető rendszert, valamint záportározót alakított ki. Az eddigi beruházásoknak köszönhetően 24,2 kilométerrel nőtt Rákosmentén a kiépített csapadékvíz-elvezető rendszer hossza - tették hozzá.

(MTI-fidesz.hu)