fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Giró-Szász: Megállunk a lábunkon + videó
2012. október 10., 12:32
Az elődeivel ellentétben a magyar kormány két év alatt létrehozta azt a pénzügyi stabilitást, amit az elődei konjunktúra idejében nem voltak képesek megteremteni - mondta szerdán Giró-Szász András kormányszóvivő az M1 Ma reggel című műsorában.

Aki metaforát használ egy interjúban, annak számolnia kell azzal, hogy azt sokféleképpen lehet értelmezni és ki lehet forgatni – jelentette ki Giró-Szász András az ominózus „konyakos”kijelentése kapcsán.

Leszögezte: semmilyen társadalmi csoportot nem akart megbántani, különösképp a pedagógusokat nem. (Mint Giró-Szász András elmondta: mindkét szülője pedagógus.) A kormány minden bérkövetelést megért, azt azonban nem támogatja, hogy az „valamilyen adósság kárára valósuljon meg”.

Felhívta a figyelmet arra, hogy több szomszédos országban csökkentették a pedagógusok fizetését. Példaként említette Romániát, Szlovéniát és Horvátországot. Az ominózus interjúban ennek kapcsán mondta azt, hogy a viharos tengeren az is nagy érték, ha valaki nyugodt kikötőbe tudja vezetni a hajót. Ekkor hangzott el az ominózus metaforája – hangoztatta a kormányszóvivő, aki egyértelművé tette: tudomásul veszi, hogy a mai magyar politikai életben az ellenfelek minden eszközt megragadnak arra, hogy megosztó és gyűlöletkeltő helyzeteket hozzanak létre.

Az a legmeglepőbb, hogy az LMP, amely azzal kampányolt, miszerint másképp gondolkodnak, mint a magyar politikai elit, lényegében ugyanazzal a fegyverrel próbál élni, vagy visszaélni, mely 2001-től otthonos Magyarországon, ez a gyűlöletkeltő kampány – fejtette ki Giró-Szász András.

Arra a kérdésre, hogy miért pont a pedagógusok kerültek be a mostani csomagba, azt válaszolta: májusban, amikor az Európai Unió kérésére le kellett rakni az asztalra a konvergenciaprogramot csak azért, hogy a kohéziós alapok forrásait ne zárják el, amiatt a túlzottdeficit-eljárás miatt, amelyet az elődeinktől örököltünk, akkor két dolgot kértek a kormánytól. Egyrészt azt, hogy ne a 3 százalékos államháztartási hiányt vegye figyelembe, hanem a konvergenciaprogramban szereplő 2,2 százalékost 2013-ra vonatkozóan, másrészt azt, hogy mivel bizonytalan az európai gazdasági helyzet, egy puffert építsen be a 2,2 százalékos hiánycélon felül a költségvetésbe, így vonják vissza ugyanis a kohéziós források korlátozására tett javaslatot. Ebbe a pufferbe 4-5 költségvetési tételt kértek, ebbe került be a többi közt a pedagógus-életpályamodell – magyarázta a kormányszóvivő.

Beszélt arról is: megállunk a lábunkon, de szükség van IMF-megállapodásra pontosan azért, mert ha a külső feltételek kedvezőtlenül alakulnak, akkor biztonságban legyünk. Szeretnénk megállapodni az IMF-fel – tette egyértelművé Giró-Szász András, aki ugyanakkor kiemelte: a Bank of England és a Merrill Lynch kihozta a múlt héten azt az anyagát, miszerint Magyarország pénzügyi stabilitása bőven elég az elkövetkező egy, vagy két évre. Az elődeivel ellentétben a magyar kormány két év alatt létrehozta azt a pénzügyi stabilitást, amit az elődei konjunktúra idejében nem voltak képesek megteremteni – hangoztatta a kormányszóvivő. 

(hirado.hu-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Giró-Szász: Kiadáscsökkentő intézkedésekről van szó + videó
Cikk: Húszéves problémát rendez a kormány + videó