fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Révész: Naponta kap majd tájékoztatást a magyar diaszpóra
2012. október 10., 14:38
Naponta kap majd tájékoztatást a magyar diaszpóra Magyarországról, hogy szervezeteik hozzá tudjanak járulni az országkép javításához a világban - jelentette ki Révész Máriusz szerdán a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) szórvány-diaszpóra munkacsoportjának ülését ismertető sajtótájékoztatóján.

A Fideszes politikus, aki az ülés társelnökeként nyilatkozott, elmondta, hogy a diaszpóra szervezetei azt kérték, hogy az eddiginél gyorsabb és pontosabb információkkal lássák el őket, hogy - mint fogalmazott - "segíteni tudjanak a Magyarországról kialakult kép kedvező változásához a nagyvilágban".
   
Az MTI kérdésére válaszolva Révész Máriusz elmondta, hogy napi tájékoztatás feladatát Kumin Ferenc, a Miniszterelnökség nemzetközi sajtókapcsolatokért felelős helyettes államtitkára vállalta magára.
   
A munkacsoport ülésén arról is tárgyaltak, hogy a középiskolások csereprogramjába olyan külföldön élő gyerekeket is minél nagyobb számban vonjanak be és hozzanak Magyarországra részképzésben tanulni, akiknek felmenőik magyarok, de magyarul még nem beszélnek.
   
A Kárpát-medencében szórványban élő magyarság helyzetével is foglalkozott a KMKF szórvány-diaszpóra munkacsoportja. Megállapították, hogy néhány kivételtől eltekintve a népszámlálások adatai alapján továbbra is a létszámfogyás jellemzi ezeket a közösségeket. Pozitív példák ennek ellenére vannak, például Szlovákiában és Romániában, ahol a magyar többségű települések, megyék folyamatosan tartják a kapcsolatot, és segítik a szórványban élőket.
   
Böjte Csaba ferences szerzetes pedig a dél-erdélyi szórvány helyzetéről számolt be, például Szászvárosról, ahol létszámában gyarapodik a közösség - mondta el Révész Máriusz az ülés után.

(MTI-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Orbán: Cél a csökkenő államadósság, a növekvő versenyképesség, a politikai stabilitás
Cikk: Támogatás a külhoni magyarság levélben történő szavazásának