fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Újabb munkahelyteremtő üzemcsarnok beruházást adtak át Békés megyében
2012. október 15., 11:03
Két új ipari üzemcsarnokot adtak át 2012. október 12-én, pénteken, Szeghalom városában, a Sárréti Ipari Parkban. A két beruházás költsége összesen 644 millió forint, ebből 271,7 millió forint a vissza nem térítendő uniós támogatás, a csarnokok összes alapterülete meghaladja a 6.400 négyzetmétert. Ám a számok mögött ennél sokkal több van.

Ezen a helyen nincs értelme arról beszélni, mennyi gond van Magyarország és Békés megye gazdasági helyzetével, hiszen el lehet indulni 26 négyzetméterről, és el lehet jutni több 10000 négyzetméterig, biztos munkahelyet adva sokaknak, egy ilyen hátrányos helyzetű térségben is    – fogalmazta meg ünnepi köszöntőjében Dr. Dávid Ferenc VOSZ főtitkár, miután mind ő, mind a résztvevők meghallgatták Layer István, a közel 2 milliárd éves árbevétellel rendelkező Layer Kft. tulajdonosának cégbemutatóját és jövőt felvázoló elképzeléseit.

Gondolataihoz csatlakozott Farkas Zoltán, a Békés Megyei Közgyűlés elnöke is, aki elmondta, hogy abban a szerencsés helyzetben van, hogy az első lépésektől végig követhette a Kft. fejlődését, melyre nem csak közgyűlési elnökként, hanem szeghalmi emberként is büszke. Mint mondta, Szeghalom városában az első nagy építkezés 1780-ban volt, anno egy erős, stabil templomot építettek a helyiek, s azóta eltelt több száz év alatt sok mindent építettek a szeghalmi emberek, melyre büszkék lehetnek.

Dr. Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára  is méltatta a szeghalmi központtal működő középvállalkozás beruházási  programjait. Kiemelte: a kis- és a középvállalkozások iránt elkötelezett kormánynak jó partnere a szeghalmi vállalkozás, hiszen bizonyítja, hogy nagyobb önerő mellett is érdemes és kell fejlesztéseket megvalósítani. Hozzátette, hogy ritkán mutatják meg a számok egy fejlesztés nagyságát, annál inkább jellemez egy céget az, milyen víziója, elképzelése van a jövőjéről. Itt, a Layer Kft.-nél pedig ezt a szellemi tőkét és jövőképet tartja követésre méltónak.

A Layer Kft. a híddaruval ellátott új gyártócsarnokba három új üzletágat telepít, acélszerkezet-gyártást, fémmegmunkálást, nyílászárógyártást és szervizüzemet, ahol az építőipari generál kivitelezési tevékenységet kiszolgáló eszközöket és gépeket javítják. Az ipari park inkubátorcsarnok új, 3.500 négyzetméteres területének felére már van bérlő, egy régebben betelepült vállalkozás, amely bővíti tevékenységi körét és termelését.

(fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Völner: Halad a közösségi közlekedés átalakítása
Cikk: Völner: A pénzügyi lehetőségeket figyelembe kell venni
Cikk: Völner: A kedvezményrendszer átalakítása 20 éves adósságunk