fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Hét kilométernyi utat jelölnek ki a kerékpárosoknak Kaposvár belvárosában
2012. október 17., 19:00
Kaposvár önkormányzata összességében hét kilométer utat jelöl ki kerékpárosoknak a belvárosban uniós támogatással - jelentette be a város fideszes polgármestere szerdán egy jelzéssel már ellátott helyszínen tartott sajtótájékoztatón.

Szita Károly hangsúlyozta: a fejlesztés nem új bicikliút kiépítését jelenti, hanem azt, hogy az eddig csak autósok által használt útvonalakon a kerékpárosoknak védett sávokat jelölnek ki, illetve az autósokat a kerékpáros-forgalomra figyelmeztető jeleket festenek fel. Erre megfelelő jelzésekkel, táblákkal figyelmeztetik majd a gépjárművezetőket - tette hozzá.
   
A kerékpárút kijelölése 58 millió forintba kerül, ehhez 85 százalékos uniós támogatást nyertek el.
   
A polgármester közlése szerint négy csomópontot átalakítanak a biztonságos kerékpáros közlekedéshez, négy másikban áthangolják a közlekedési jelzőlámpákat, továbbá 200 biciklitárolót helyeznek el a város különböző pontjain. A tervezésnél egyeztettek a Kaposváron naponta kerékpározókkal, köztük a Zöldpont Életmódklub elnökével - emelte ki Szita Károly.
   
Tóth István alpolgármester elmondta: a kivitelezés már elkezdődött, a tervek szerint egy hónap múlva elkészülnek a felfestésekkel és a csomópontok átalakításával. Lesz, ahol az útra felfestett kerékpár figyelmezteti az autósokat, máshol szaggatott vonal jelzi a kerékpárosok elsőbbségét.
   
Az alpolgármester szerint autósok és kerékpárosok toleranciájára egyaránt szükség lesz. Bizonyára tapasztalhatók majd feszültségek, amíg a közlekedők megszokják az új rendet - jegyezte meg, hozzátéve: ennyi pénzből csak egy-két kilométernyi kerékpárutat tudtak volna építeni, ráadásul ahhoz, hogy külön utat kapjanak a kerékpárosok, nincs hely a belvárosban, "így ezen a közlekedési felületen kell megoldanunk, hogy mindenki elférjen".

(MTI-fidesz.hu)