fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Újraválasztották Wilfried Martenst az EPP elnökévé
2012. október 18., 08:27
Újabb három évre Wilfried Martenst választotta elnökévé szerdán az Európai Néppárt (EPP) Bukarestben, a 21. kongresszusán.

Wielfried Martens húsz éve áll az EPP élén, a bukaresti kongresszuson nem volt kihívója. A politikus a kongresszuson tartott beszédében úgy vélekedett, hogy Európa kihívásaira a megoldást a mélyebb politikai és gazdasági integráció jelenti, az aktuális problémákra adandó válasz pedig az, hogy nagyobb mértékben van szükség Európára, mint eddig.  Utalva a román belpolitikában Traian Basescu államfő felfüggesztése kapcsán lezajlott politikai vitákra, hangsúlyozta: az Európai Néppárt nem tűri a demokratikus értékek és szabványok, valamint a jogállam elleni támadásokat, és valamennyi román politikusnak tisztelnie kell ezeket az értékeket. Martens kifejezte meggyőződését, hogy a 73 európai konzervatív, kereszténydemokrata és néppártot tömörítő ernyőszervezet megnyeri a 2014-es európai parlamenti választásokat, ahogy ez már három ízben megtörtént az elmúlt húsz évben.
   
Az EPP kongresszuson az Európai Unió 16 néppárti állam- és kormányfője vesz részt. Angela Merkel német kancellár felszólalásában rámutatott: azért jöttek Bukarestbe, hogy jelezzék, a demokrácia alapelveit egész Európában be kell tartani, és gondoskodni fognak róla, hogy ez a jövőben is így legyen.
   
José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke felszólalásában azt hangsúlyozta, hogy Európában nincs szükség újabb falakra, az EU csak szolidárisan fejlődhet, az eurózóna nyitott kell maradjon mind a 27 - vagy a leendő 28 - tagállam előtt. Az EB elnöke rámutatott: illúzió az, hogy néhány ország megőrizheti jólétét, miközben az unió többi tagállamának polgárai szenvednek. Barroso szerint az európai integráció elmélyítése adhat választ azokra a kihívásokra, amelyekkel a válság szembesítette az uniót. Mint mondta: további integrációra, pénzügyi és fiskális unióra van szükség. Az EB elnöke - több más felszólalóhoz hasonlóan - aggodalmát fejezte ki a társadalmi feszültségeket kihasználó, demagóg, populista pártok előretörése miatt.
   
Az EPP bukaresti kongresszusának első napja Traian Basescu román államfő beszédével ért véget, aki szintén "több Európát", nagyobb fokú integrációt sürgetett. A román államfő kifejezte meggyőződését, hogy a legjobb megoldás az Európai Egyesült Államok létrehozása, valódi európai kormánnyal és közös európai listákról választott európai képviselőkkel. Basescu szót emelt a közös munkaerőpiac további korlátozása ellen. Szerinte mielőtt az unió mások előtt nyitná munkaerőpiacát, ki kéne használnia a belső tartalékait. Az EPP kongresszusa csütörtökön a főtitkár és az alelnökök megválasztásával folytatódik. A tisztségébe 528 vokssal, a küldöttek 91 százalékának támogatásával újraválasztott Wilfried Martens EPP elnök ismét Antonio López-Istúrizt javasolta a főtitkári tisztségre. Az EPP kongresszusi küldöttei ugyancsak csütörtökön szavaznak az új alapprogramról.

(MTI-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Tisztújító kongresszust tart Bukarestben az Európai Néppárt