fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Megújul Eger történelmi belvárosa
2012. október 18., 11:52
Az egri önkormányzat tervei szerint igényes képzőművészeti alkotásokkal díszítik a település köztereit annak az ötmilliárd forint értékű programnak a során, amelynek keretében megújul a történelmi belváros - jelentette ki a polgármester csütörtökön Egerben.

 A rehabilitáció végrehajtásakor felújítják a városképi jelentőségű épületeket, és új közösségi tereket alakítanak ki - mondta Habis László (Fidesz KDNP), amikor sajtótájékoztatón bontottak el egy, az 1970-es években felhúzott, a történelmi belváros architektúráját elcsúfító épületet.
    
Elmondta: az októberben kezdődött projekt keretében teljes külső felújításon esik át a Dobó tér látványát uraló Senator-ház, új vakolatot kap a Kálvin-ház, a Bartakovics Művelődési Központ. Új homlokzattal látják el azt a belvárosi irodaépületet, amelynek lebontották az egykori, ma már használaton kívül álló étkezdéjét - sorolta a városvezető.
    
A 25 elemből álló, 2014 tavaszán befejeződő fejlesztés több mint 3 milliárd forint támogatást kap az Új Széchenyi Terv Észak-magyarországi Operatív Programjából.
    
A projekt a többi között tartalmazza a piac mellett egy parkolóház építését, a városképi jelentőségű Minorita templom homlokzatának felújítását, a Kis Dobó tér, a Dobó tér, a vár alatt húzódó Dobó utca és a Dózsa György tér teljes rekonstrukcióját. Része egy kerékpárút kialakítása az Eger-patak mentén, a patakmeder rekonstrukciója, a Valide Sultana török kori fürdőrom látogathatóvá tétele, a Városháza részleges rekonstrukciója és egy, az Eger-patakon átívelő híd rehabilitációja, illetve egy új híd létesítése.

(MTI-fidesz.hu)