fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Kriza: Politikai játszótérnek nézték az Avasi lakótelepet
2012. október 19., 09:17
Miskolc polgármestere szerint a várost és annak legnagyobb lakótelepét egyesek politikai játszótérnek nézték szerdán, eszközként használták saját politikai céljaikhoz, hiába tiltakoztak ez ellen az ott élők.

Kriza Ákos (Fidesz-KDNP) csütörtökön - miután előző nap több demonstrációt is tartottak a borsodi megyeszékhelyen - azt közölte az MTI-vel: "felelőtlen, magukat politikusoknak nevező emberek pár óra alatt tették tönkre mindazt, amit két év alatt a miskolciakkal közösen felépítettünk". Jelezte: azon lesznek, hogy ezt a negatív képet újra visszafordítsák.
   
"Miskolcon mindenki nyugalomra vágyik! Azt szeretnénk, ha városunkról, lakóhelyünkről nem ilyen hírek látnának napvilágot" - tette hozzá.
   
A polgármester megköszönte a rendőrségnek, a hatóságoknak, hogy szakszerűen biztosították a rendet, valamint köszönetet mondott a miskolciaknak azért, hogy felelős magatartást tanúsítottak, hiszen - mint írta - nekik is köszönhető, hogy nem történt atrocitás.
   
"A problémákat ezután is közösen fogjuk megoldani, és a miskolciakkal együtt folytatjuk a megkezdett munkát, az élhető és biztonságos város megteremtéséért" - zárta sorait Kriza Ákos.

(MTI-fidesz.hu)