Pilhál György: Ötvenhatban mégsem győztünk, mert nem győzhettünk. A magyar sorsról – mint már annyiszor – a határon túl döntöttek. A helytartók visszajöttek (igazából el se mentek), mi pedig újból láncszemmé tapostattunk. A gonosz összezárt. Hiába érzett együtt velünk a világ, azzal nem sokra mentünk. De tudta-e egyáltalán az aggódó, finom Nyugat, mi az a barbár kommunizmus, amire nemet mondtunk? Honnan is tudta volna? Ma sem tudja (Strasbourg, vöröscsillag-per) – odáig még a híre sem jutott el igazán. A vadkeletet (tatárt, törököt, muszkát) megállítani, áldozatot hozni itt voltunk mi… Amíg egységes volt a nemzet, amíg a ránk támadó nem hívott segítséget, zsoldosokat – győztünk.