fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Kósa: Egyezkedni kell a bankokkal az adósságátvállalásért cserébe + videó
2012. október 30., 09:59
A Fidesz ügyvezető alelnöke szerint valamilyen preferenciát, köztes megoldást kell kialkudnia az államnak az önkormányzatok hiteleit finanszírozó bankokkal azért cserébe, hogy részben vagy teljes egészében átvállalja a települések adósságait.

Kósa Lajos kedden az M1 Ma reggel című műsorában azt mondta: le kell majd ülnie az államnak azzal a hat bankkal, amely finanszírozza az önkormányzatokat, hogy hozamban, finanszírozásban, vagy törlesztésben valamilyen megoldásokat alkudjanak ki. Erről azzal kapcsolatban beszélt, hogy Orbán Viktor miniszterelnök múlt szombaton bejelentette: 612 milliárd forintnyi adósságot vesz át az állam 1956 önkormányzattól. Kósa Lajos úgy fogalmazott, hogy a bankoknak ez "talált pénz".

A Fidesz ügyvezető alelnöke, debreceni polgármester azt közölte, hogy a november 7-éig a kormány elé kerülő javaslat szerint az ötezer lakosúnál nagyobb települések esetében egyenként, az egy főre jutó helyi adóbevételek alapján számolják ki az adósságátvállalást. A kisebb települések adósságát - mint azt a miniszterelnök bejelentette - teljes mértékben átvállalja az állam. Kósa Lajos hozzátette: az ötezernél nagyobb települések adósságainak legalább 40 százalékát vállalná át az állam, de a helyi adóbevételeket figyelembe véve ez 50, 60, vagy akár 70 százalék is lehet.
   
Kósa Lajos azt mondta, még nincs eldöntve, hogy az összes adósság 40 százalékát vagy - figyelembe véve a helyi adóbevételt - csak a hitelek részösszegét vállalná magára az állam, ezért azt a javaslatot támogatja, hogy minden érintett, ötezer lakosúnál nagyobb település önkormányzatával egyéni szerződést kössenek.

(MTI-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Orbán: Kimentjük a településeket az adósságcsapdából + képgaléria, videó
Cikk: A kormány segítségét kérik az önkormányzatok
Cikk: Kósa Lajos: "Nincs trendváltás"