fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Balog: A hit és a kultúra összetartozik
2012. november 1., 11:48
Amit a reformáció a Kárpát-medence népeinek adott, közös nemzeti kincs, felekezetre való tekintet nélkül - mondta Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter a Károli Gáspár-díjak ünnepélyes átadásán szerdán Budapesten. A kitüntetéseket a tárcavezető és Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár adta át Herczeg Pál teológus-professzornak és Kamp Salamon zenepedagógusnak

A reformáció napja alkalmából tartott ünnepségen a miniszter kiemelte: a hit és a kultúra összetartozik, a teológia az egyetemes tudományosság része, az egyházi zene pedig a hitet közvetíti. A reformációra emlékezve a hit bátorságát ünneplik a hívek - tette hozzá.

Megjegyezte, "olyan kultúránk van, ami elképzelhetetlen keresztény emberek színvonalas hozzájárulása nélkül", s mindent meg kell tenni azért, hogy ez minél több ember számára világos legyen.
   
A rendezvény végén Hoffmann Rózsa pohárköszöntőben méltatta a két kitüntetettet. Elmondta, hogy a kultúra és az iskolaügy számára is óriási változásokat hozott a reformáció, amely naggyá tette a protestáns iskolákat, rájuk "felekezethez való tartozás nélkül büszkék lehetünk".
   
Kósa László művelődéstörténész professzor, a Károli Gáspár-díjat odaítélő bizottság elnöke Herczeg Pál református lelkész, teológusról, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának professzor emeritusáról laudációjában elmondta: 1964-1988 között Lábatlanban szolgált lelkészként. 1982-ben teológiai doktorátust szerzett.
   
A kitüntetett 1988-ban lett a bibliai teológiai és vallástörténeti tanszék vezetője. 1997-2004 között a révkomáromi Kálvin János Teológiai Akadémián óraadóként tanított, emellett a holland-magyar apokrif-kutató csoportnak is tagja - fűzte hozzá.
  
Kósa László laudációjában Kamp Salamonról közölte: Pécsett ének-zene-népművelés, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán karvezetés szakon szerzett diplomát, és tagja lett a Liszt Ferenc Kamarakórusnak.
   
A díjazott 1988-tól az Országos Filharmónia állami énekkarának asszisztense majd szólamvezetője, illetve 1987 óta  Lutheránia Ének- és Zenekar karnagya lett. Jelenleg a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán a karvezetés, zenei elméleti és kórus tanszék vezetője. 1992-ben életre hívta a Magyar Bach Társaságot, amelynek ma is elnöke - jegyezte meg.

(MTI-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Balog: Jobb lesz az ellátás a szegényebb térségekben
Cikk: Folytatódhat a szociális intézményrendszer államosítása