FIDESZ.HU > Hírek > Zöld Nyomtatás
Ablak bezárása
Kilenc veszélyes szeméttelep rekultivációja fejeződik be Békésben
Kilenc veszélyes szeméttelep rekultivációja fejeződik be 2012. december végéig Békés megyében. Kilenc település közös vállalkozása, a Körös-völgyi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás a program megvalósítására 1,38 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós forrást nyert - tájékoztatta Dankó Béla, a társulás elnöke az MTI-t kedden.
Létrehozva: 2012. november 6., 18:05 | Utoljára frissítve: 2012. november 9., 14:56

Dankó Béla elmondta: a beruházás összes költsége 1,38 milliárd forint, az Európai Unió így a projektet 100 százalékos támogatásban részesítette a Környezetés Energia Operatív Program (KEOP) pénzügyi keretéből és a Kohéziós Alap társfinanszírozásával.
   
Az elnök tájékoztatása szerint a régi szeméttelepek rekultivációja összesen kilenc településen történik meg december végéig, ahol összesen 770 ezer tonna egészségre veszélyes kommunális szemetet semmisítenek meg, 28 hektár területen. A projekt a megye lakosságának harminc százalékát érinti, több mint százezer ember számára lesz élhetőbb és értékesebb a lakókörnyezete és az otthona.
   
A projekt a közép-békési önkormányzatok sikeres területfejlesztési célú összefogásának köszönhető - hangsúlyozta Dankó Béla. Ismertette: a közös társulást Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata, Körösladány, Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Kétsoprony, Csabacsűd, Szabadkígyós, Kondoros és Szarvas alakította meg.
   
A kivitelezési munkálatok Békéscsabán augusztusban befejeződtek, Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Kondoros, Kétsoprony és Szarvas területein november közepén fejeződnek be. December végéig pedig a fennmaradó három településen Szabadkígyóson, Csabacsűdön és Körösladányban is átadják a zöldfelülettel ellátott, veszélyes hulladékoktól mentesített területeket