Azt gondolom, hogy az Európai Bizottság országjelentésében van olyan elem, amivel határozottan vitatkozni kell – jelentette ki Rogán Antal. A Fidesz frakcióvezetője úgy fogalmazott, bizonyos értelemben méltánytalan Magyarországgal szemben az uniós testület, mert 11 tagállamnak megengedni, hogy jövőre három százalék felett legyen a költségvetési deficit, hazánknak azonban nem.
A fideszes politikus ugyanakkor kiemelte, hogy az országjelentés számos olyan tényt is tartalmaz, ami „kifejezetten siker” hazánk számára. Most már egyértelműen elismeri a brüsszeli bizottság is, hogy ahogy 2011-ben is sikerült, úgy 2012-ben és 2013-ban is három százalék alatt lesz a költségvetési deficit. Emellett elismerik azt is, hogy Magyarországon csökkeni fog az államadósság – sorolta.
Felhívta a figyelmet arra is, hogy a jelentésben kimondják azt is, hogy a munkaerőpiacon a kormány intézkedéseinek köszönhetően kedvező folyamatok várhatók. Ezzel gyakorlatilag elismeri az Európai Bizottság, hogy a munkahelyvédelmi akcióterv egy jó intézkedéssorozat – szögezte le.
Ha a Medgyessy-, Gyurcsány-, Bajnai-kormány betartotta volna a költségvetési hiányszámokat, akkor nem lenne ellenünk túlzottdeficit-eljárás, és nem lenne ilyen nagy az államadósság mértéke – emlékeztetett Rogán.
Szavai szerint Magyarországon „a bankok megszokták, hogy azt csinálnak, amit akarnak, mert az előző kormányok ezt megengedték”. Az Egyesült Államokban teljesen természetes, hogyha a legkisebb gyanú van arra, hogy nem a piaci verseny érvényesül, hanem összejátszanak egymással a piaci szereplők, akkor az ellen a politikának is fel kell lépni - jegyezte meg.
A földtörvényről szólva elmondta, a Fidesz-frakcióban mindenki egyetértett azzal, „hogy a törvény jó irányba megy és helyes”. Jó dolog az, hogy nagybirtokellenes, és azzal is mindenki egyetértett, hogy a jövőben csak az vásárolhasson földet az országban, aki valóban földműveléssel foglalkozik – hangsúlyozta.