ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának közleménye

A kormány október 8-án döntött az idei költségvetési egyenleg tartását biztosító intézkedésekről. A napokban véglegessé vált, hogy a Kultúráért Felelős Államtitkárságra 2427 millió forint esik. Ennek megtörtént a részterületekre bontása - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma, csütörtökön.
Létrehozva: 2012. november 8., 17:03
nyomtat küld

Az tárca Kultúráért Felelős Államtitkársága az alábbi döntéseket az államháztartás helyzete miatt hozta meg. A felosztás egyik fő szempontja az volt, hogy a működésükben leginkább a központi költségvetésre szoruló szervezetek támogatása a lehető legkisebb mértékben csökkenjen.

Tájékoztatásuk szerint ugyancsak cél volt a háttérintézmények zavartalan működésének biztosítása, ezért a huszonháromból csak hármat érintenek a mostani döntések. Az államtitkárság törekszik arra, hogy a mostani intézkedés által a kultúra területét érintő források a jövőben pótlásra kerüljenek.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kultúráért Felelős Államtitkársága 2012. évi költségvetésének 8,3%-át kitevő intézkedés három háttérintézményét, illetve az úgynevezett fejezeti kezelési előirányzatokon keresztül több olyan szervezetet érint, amelyek pályázat vagy egyéni döntés alapján számíthatnak költségvetési támogatásra.

A korábbi tervezet szerint a Szépművészeti Múzeum költségvetése 250, a Magyar Állami Operaházé pedig 850 millió forinttal módosult volna. Mivel azonban a Magyar Nemzeti Múzeumnál korábban keletkezett, és eddig fel nem használt 777,5 millió forintos megtakarítás bekerült az intézkedésbe, a kultúráért felelős államtitkár elérte, hogy a Szépművészeti csak 100, az Opera pedig 250 millióval költhessen kevesebbet idén a tervezettnél. A két összeg nem a költségvetésből kapott támogatásaikat, hanem a tervezett saját bevételeiket érinti. A Magyar Nemzeti Múzeum által fel nem használt megtakarítás más célra fordítása nem befolyásolja a múzeum működését.

A pályázat vagy egyéni döntés alapján odaítélhető, úgynevezett fejezet kezelésű előirányzat 1229 millió forinttal csökken ebben az évben. Ebből a legnagyobb tétel – 500 millió forint – az előadó-művészeti törvény végrehajtásából adódó feladatokra esik, azaz a kiemelt és független színházakra, énekkarokra valamint zenekarokra.

Az államtitkárság döntése értelmében az úgynevezett II-es és VI-os kategóriába tartozó, mintegy 100 független szervezet egységesen, a korábban jelzett támogatás kétharmadát – összesen közel félmilliárd forint – kapja meg. Így például az október végén a működése felfüggesztését bejelentő, Goda Gábor vezette Artus Társulat 14,285 millió forintra számíthat. A kiemelt intézmények idén a Kultúráért Felelős Államtitkárság költségvetéséből pályázati úton nem juthatnak forrásokhoz.

Ez független normatív alapon járó támogatásuktól. Hét kulturális alapítványt is érint a döntés, összesen 475,2 millió forint összegben. Közülük kettő nem számíthat a tervezett támogatásra, öt pedig csökkentett összeggel számolhat. Az intézkedés következtében ebben az évben 192 millió forinttal kevesebb jut a világörökségi törvényből adódó feladatok végrehajtására is.

További 195 millió forint nyolc, úgynevezett fejezeti sor között oszlik meg, amelyből 40 millió forint a kulturális társadalmi és nonprofit szervezetekre esik. Az ebbe a kategóriába tartozó művészeti szervezetek maradéktalanul megkapják a nyár végén megítélt, a korábbinál nagyobb támogatásokat, míg a közművelődési és örökségvédelmi szervezetek nem. Az idei költségvetési egyenleg tartását biztosító kormányzati intézkedések végrehajtásáról a kultúráért felelős államtitkárság minden érintettet külön értesít - zárul a közlemény.

(MTI/OS - fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések