fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Szócska: Még idén létrejöhet a Nemzeti Betegfórum
2012. november 9., 10:37
Az egészségügyi államtitkár bízik benne, hogy még az idén létrejöhet a magyarországi betegszervezeteket tömörítő Nemzeti Betegfórum. A szervezet előkészítő választmánya és egy egyesület által szervezett pénteki budapesti konferencián Szócska Miklós elmondta azt is: a fórum létrehozásáról szóló rendelettervezet közigazgatási egyeztetésen van.

Szócska Miklós közölte: az ágazat vezetése jó partneri viszonyt alakított ki az egyes betegszervezetekkel, a betegfórum választmányával az elmúlt időszakban nyílt és korrekt viszonyban dolgoztak együtt, s reményei szerint ez a munka intézményi keretek között is hasonlóan folytatódik. Az államtitkár kitért arra, nyitott arra, hogy az egyik bezárt intézményben a betegszervezeteknek inkubátorházat nyissanak.
    
A választmány és a Terápiás Együttműködésért az Egészségügyben Közhasznú Egyesület közös konferenciáján Szócska Miklós bemutatta Novák Krisztinát, akit november elsejével neveztek ki a szintén újonnan felálló Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ főigazgatójává. Az államtitkár szerint ez is jelzi: "látható fázisba érkezett a betegjogok érvényesítése".
    
Kitért arra: a magyar egészségügy egyik nagyon fontos problémája, hogy megrendült az orvos és a beteg, az ellátórendszer és betegek közötti bizalom. A következő időszak kiemelt feladata lesz, hogy ezt a bizalmat helyreállítsák - szögezte le.
    
Novák Krisztina üdvözölte a betegfórum létrehozását, amellyel szoros együttműködést tervez. Kiemelte: bízik benne, hogy vezetésével egy olyan szervezet működik majd, amely maximálisan érvényesíti a betegjogokat, segíti a Semmelweis-terv megvalósulását és ezzel egy betegközpontú egészségügy létrehozását.
    
A konferencián a társadalom magyar egészségügybe vetett bizalmának megrendülését Lantos Zoltán nemzetközi egészséggazdasági szakértő, a GfK. Hungária ügyfélkapcsolati igazgatója is megerősítette. Kifejtette, hogy a magyarok egyre többet költenek az egészséges életmódra, a lakosság több mint egyharmada egy évben átlagosan több mint egymillió forintot költ az egészségére. Ugyanakkor kiemelte: nem igaz, hogy csak a magas jövedelműek hajlandóak többet áldozni egészségükért. Szerinte az alacsonyabb jövedelműek jelentős része is úgy dönt, hogy ha kell, nem fizeti be a gázszámlát, de inkább a fizetős magánegészségügyet választja az állami helyett.
    
Pogány Gábor, a betegfórum előkészítő választmányának elnöke arról beszélt, hogy a rendelettervezet szerint a fórum valójában nem egy független szervezet lesz, nem rendelkezik majd egy valódi, a betegszervezeteket tömörítő ernyőszervezet összes jogkörével. Ezért úgy döntöttek, hogy alakítanak egy másik, a fórummal együttműködő szervezetet is, a Magyar Betegszervezetek Szövetségét. Ennek küldetése: "egy erős, egységes betegképviselet biztosítása, annak érdekében hogy a betegek a nemzeti egészségügyi politika és programok középpontjába kerülhessenek" - fogalmazott Pogány Gábor.

(MTI-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Szócska: A szakellátás állami felelősség
Cikk: Szócska: Továbbra is dolgozunk forrásteremtési koncepciókon
Cikk: 14 százalékkal nő az egészségügyi alapellátás finanszírozása