Fasisztázni, rasszistázni kell idehaza és külföldön, tévécsatornákon és újságokban, lakossági fórumon és kampánygyűléseken. Harsogva és vonítva, nyüszítve és uszulva, demokratikus szólamoktól habzó szájjal és öklöt rázva. Ahogy most Mesterházy Attila tette egy olasz baloldali napilapnak, a l’Unitának adott interjúban. Az MSZP-vezér kétségbeesést mímelt az itthoni fasisztaveszély miatt, pedig valójában csak attól fél, hogy 2014-ben megint nem az ő pártját választják a – nyilvánvalóan fasiszta – szavazók. Ki merte jelenteni, hogy a Nobel-békedíjas Európai Unió „nem nézheti tétlenül Magyarország fasisztává válását”.

Mesterházy most bemutatkozott. Most mutatkozott be, most fedte föl az igazi énjét. Most, hogy az olaszoknak lefasisztázta nem egyszerűen a kétharmados kormányt, hanem egész Magyarországot. Amely állam éppen most válik fasisztává. S mert biztosra akart menni, azt is tudta, hol és kik vevők erre a stílusra. Ilyen lelkialkat kellett ahhoz, hogy a szovjet megszállás éveiben egy zsák elrejtett lisztért valaki feljelentse a szomszédját. Ilyen személyiség szükségeltetett ahhoz, hogy 1956-ban, míg egyesek vérüket adták a szabadságért, mások behívják a szovjet csapatokat. Ez az a mentalitás, amelynek lényege: megteszem, mert megtehetem. Megteszem, mert ezt várják el tőlem. Megteszem, mert semmi köze ugyan az igazsághoz, de nekem jól fog kamatozni. Hazugságot invesztálok, és hatalmat fogok profitálni. Mesterházy beállt a külföldön Magyarországot fasisztázók kis létszámú, ám nagy hatalmú táborába. Azt hiszi, tettéért jut neki konc. Pedig nem ő a befutó, hanem egyelőre úgy tűnik, Bajnai. Mesterházy most megmutatta, hogy ő is megfelelőképpen le tud aljasodni, ha kell. Mert két lehetőség van: vagy nem tudja, mi volt a fasizmus, vagy tudja, de ha a fasizmusváddal nyakát törheti hazája demokratikusan választott kormányának, akkor bátran uszul.

A teljes publicisztikát az MNO-n olvashatja.