fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Orbán Viktorról szóló könyv jelenik meg Lengyelországban
2012. november 14., 13:45
A csatár - elbeszélés Orbán Viktorról című könyv Igor Janke újságíró tollából két hét múlva jelenik meg a lengyel könyvesboltokban.

A két éve Magyarországgal foglalkozó politikai kommentátor a lengyel közszolgálati rádióban beszélt a magyar miniszterelnökről és a róla írt könyvéről. Ez utóbbit a szerző októberi blogbejegyzésében személyes, szubjektív elbeszélésnek nevezte, amelyben a magyar miniszterelnök életútjának és politikai karrierjének a lengyelek számára érdekes mozzanatait mutatja be. A kedd esti rádiós beszélgetésben Janke azt mondta, hogy a magyar miniszterelnök lenyűgözi. Azt azonban leszögezte: nem minden döntésével ért egyet, és ezt könyvében is érzékelteti.
   
Az újságíró a miniszterelnök személyét érő kritikus megjegyzésekkel kapcsolatban elmondta: nemcsak személyesen beszélgetett el Orbán Viktorral, de megfigyelhette, miként viselkedik különböző helyzetekben. Ennek alapján "normális, szimpatikus, közvetlen, nagyon jó humorérzékkel rendelkező és nagyon intelligens fickónak" nevezte a kormányfőt, aki szerinte nagyon jól tud kapcsolatot teremteni az emberekkel. Kiemelte: "ha valóban arrogáns, autoriter lenne, nem tenne szert ekkora népszerűségre".
   
Janke szerint Orbán Viktor miniszterelnök "közléseiben a hagyományokra utaló hazafias narráció dominál", ami mind Magyarországon, mind az ország határain kívül "hisztériát kelt" a liberális, baloldali elitek körében. Hangsúlyozta: sokan elfelejtik, hogy a szocialistáktól mély pénzügyi és gazdasági válság közepette vette át az országot. Ezek után nemcsak "lábra kellett állítania Magyarországot, hanem újjá is akarja építeni az országot". Janke egyetértett azzal, hogy a magyar politikus sok lépése vitatható, Donald Tusk, Angela Merkel vagy más európai politikusok döntéseihez hasonlóan. A magyar kormányfőt érintő kritika mértékét és hangnemét azonban problémásnak nevezte, mert szerinte Orbán Viktor olyan reformokat kezdeményezett, amelyekre egyetlen mai európai politikus sem szánta rá magát, "hatalmas, forradalmi változásokat vezet be Magyarországon".
   
A kormányfő generációjának Lengyelország iránti szimpátiájával kapcsolatban Janke megjegyezte: a magyar ellenzék a lengyel Szolidaritástól tanult, és II. János Pál pápa is fontos volt számukra, "igaz egy kicsit antiklerikálisak voltak". A lengyel újságíró azt mondta, hogy a Fideszt is Waclaw Felczak lengyel történész, a lengyel-magyar kapcsolatok kutatójának javaslatára alapították meg.

Igor Janke újságíró, politikai kommentátor, a salon24.pl - független publicisztikai fórum elnevezésű portál vezetője. A konzervatív Rzeczpospolita című napilapban, illetve a szintén konzervatív Uwazam Rze című hetilapban is publikál. Könyvének részletei a Demart kiadó honlapjáról (www.demart.com.pl) már letölthetők.

(MTI-fidesz.hu)