fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Tállai: Az állam jobb adós, mint az önkormányzatok
2012. november 15., 09:19
Csaknem 2 ezer önkormányzatot és 9 millió embert érint az adósságrendezés. A szakállamtitkár az ütemezésről is beszélt a 180 percben.

Történelmi jelentőségűnek nevezte az önkormányzati adósságrendezést a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára. Tállai András a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kiemelte: a munka jelentőségét jelzi, hogy részt vesz benne a kormány minden minisztere és államtitkára, sőt maga a kormányfő is.

Első körben a helyhatóságokkal tárgyalnak, később pedig a hitelezőkkel. Az államtitkár szerint sikerül majd megegyezni a bankokkal a tartozás-átvállalásról, hiszen az állam jobb adósnak tekinthető, mint a labilis adóbevételekkel rendelkező önkormányzat. Az ötezer lakosnál kisebb települések helyzetét még idén rendezi az állam, míg a nagyobbak adósságállományát 40 és 70 százalék közötti mértékben vállalja át a jövő év közepéig. Az intézkedés csaknem 2 ezer önkormányzatot és 9 millió embert érint.

(hirado.hu - fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Döntött a kormány az önkormányzatok adósságátvállalásáról