fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A kormányzat továbbra is támogatja a soproni fejlesztéseket
2012. november 19., 10:01
Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter soproni látogatásán a fejlesztéspolitika és a Sopront érintő fejlesztések voltak a fő témák a városvezetéssel folyatott megbeszélésen. A miniszter dr. Molnár Ágnes miniszterelnöki megbízott kíséretében érkezett a soproni városházára.

Dr. Fodor Tamás polgármester a várost érintő fejlesztési ügyekben tájékoztatta Németh Lászlóné minisztert. A megbeszélésen, amelyen jelen voltak Abdai Géza és dr. Simon István alpolgármesterek és Ivanics Ferenc, választókerületi elnök, szó esett a folyamatban lévő, illetve további tervezett soproni és Sopron környéki fejlesztésekről. A miniszter támogatását ígérte mindazon tervezett  fejlesztések sikeréhez, amely a városlakók és a környékbeliek érdekeit szolgálják.

 A miniszterrel történt városházi egyeztetés alkalmával – többek között - szóba került az önerő pótlásra felvett hitelek támogatásának kérdése, a Sopron és vidéke hulladéktársulás projektje, a fertőrákosi Barlangszínház felújítása és fejlesztése, a GYSEV-hez köthető projektek, az észak-nyugati összekötőút is.

Az egységes vagyongazdálkodás megteremtése volt a célja, a ,,motorminisztériumnak” számító fejlesztési minisztérium létrehozásának, ami korábban nem létezett – hangsúlyozta a miniszter.  A jelenlegi fejlesztéspolitikával, a véghezvitt strukturális változtatásokkal az állam levesz terheket az önkormányzatokról. Mindez szolgálja a kormányzatnak azt a célját, hogy a munkaalapú gazdaság felépítésére törekszik, intézkedéseinek elsődleges célja a munkahelyek megőrzésének biztosítása, új munkahelyek létestése - fűzte hozzá.

 A fejlesztési minisztérium tevékenységéről részletesen szólva a miniszter hangsúlyozta a költségtakarékosságnak,  az állam térnyerésének a fontosságát azokban az ágazatokban, ahonnan az elmúlt időszakban kiszorult. Mindezeknek köszönhetően is a források felhasználásának gyorsítása megtörtént, az infrastruktúra-fejlesztés jó ütemű.
 
A megbeszélésen konkrétan is szó esett a folyamatban lévő helyi és regionális fejlesztésekről, és az adósságkonszolidációról is. A miniszter részletesen is tájékozódott a soproni helyzetről, miután Sopronnal is megkezdődnek a tárgyalások. A kormány támogatásával eddig is komoly fejlesztések zajlottak. A miniszter megerősítette: a kormányzat továbbra is támogatja Sopront a folyamatban lévő és tervezett fejlesztések sikerre vitelében .

(fidesz.sopron.hu-fidesz.hu)