fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Megjelent a miskolci északi elkerülő út építési pályázata
2012. november 21., 11:25
Megjelent a Miskolcot északról - az M30-as gyorsforgalmi út és a 26-os főút között - elkerülő út második ütemének tervezésére, engedélyezésére és kivitelezésére szóló közbeszerzési kiírás - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.

Csöbör Katalin, a térség fideszes országgyűlési képviselője a beruházással kapcsolatban az MTI-nek elmondta: a kormány jóváhagyta a kiemelt közlekedési projekt támogatását, amely a korábban tervezett 8 milliárd forint helyett csaknem 12 milliárd forintot tesz ki. A beruházás az Új Széchenyi Terv keretében a Közlekedés Operatív Program (KÖZOP) részeként valósul meg 85 százalékos európai uniós, 15 százalékos hazai forrás segítségével. Hozzátette: a kivitelezéshez szükséges régészeti feltárás folyamatban van, az építési munkálatok 2013 elején megkezdődhetnek. Az új, kétszer egy sávos út a mértékadó árvízszint fölött egy méterrel halad, így árvízvédelmi töltés szerepet is betölti; Miskolc, Felsőzsolca mellett Arnótot is megvédi az árvizektől - fűzte hozzá. Az útszakasz kivitelezése a tervek szerint 2014-ben befejeződik.
   
Az új út csaknem hat kilométer hosszúságban épül meg, a szakasz tartalmaz egy kétszer ötvenkét méteres nyílású Sajó-hidat, egy csomópontot autópálya felüljáróval, illetve négy földút csatlakozást. Csöbör Katalin emlékeztetett, hogy a kormány egy hónapja kiemelt jelentőségűvé nyilvánította a beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket, így felgyorsulhatnak az eljárások.

(MTI-fidesz.hu)