fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
"A Bakony-Balaton térség gerincoszlopa a nemesvámosi kerékpárút"
2012. november 22., 16:01
A Bakony és a Balaton térségének gerincoszlopa lehet a Nemesvámost Veszprémmel összekötő kerékpárút - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes csütörtökön Nemesvámoson az új kerékpárút alapkőletételén.

A közigazgatási és igazságügyi miniszter örömét fejezte ki, hogy a régióban egyre sűrűbb a kerékpárhálózat, és nem csak a Balaton irányába halad, hanem Veszprémtől nyugat felé is. Hozzátette: a kerékpárút nemcsak turisztikai és sportcélokból hasznos, hanem azért is, mert megkönnyíti a nemesvámosi nagy cégekhez történő munkába járást.

Porga Gyula (Fidesz-KDNP), Veszprém polgármestere közölte, hogy az elmúlt években mintegy tíz kilométer kerékpárutat építettek, és ezzel nőtt a kerékpárral közlekedők száma. A városban elindított programot a környező településekkel közösen folytatják, így például Márkó és Bánd irányába - ígérte.

Nemesvámos és Veszprém az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával építi meg 303 millió forintból a négy kilométernyi kerékpárutat. A kivitelező a Magyar Aszfalt Kft., a munka befejezése 2013-ban várható. A Nemesvámos területén működő három multinacionális vállalat (MTD Hungária, Haribo, Alcoa) és számos kis- és nagyvállalkozás több veszprémi lakost foglalkoztat, így az új szakasz kiépítése lehetőséget ad a kerékpárral munkába járásra. A tervek szerint a kerékpárút kiépítése folytatódik majd Nagyvázsony irányába, de a végcél a Balaton és a Rába összekötése.

(MTI - fidesz.hu)