Akkor tudniillik szintén az volt a tét, lehet-e antifasiszta koalícióba forrasztani az újraformálódó csontbaloldali és liberális erőket. Az MSZMP-bőrt színleg levedlő MSZP-t, valamint az antikommunista hangoskodással parlamentbe jutott, ám valódi bolsevik identitását kivillantó SZDSZ-t sikerül-e közös akolba hajtani, hogy elkergethessék az első szabadon választott kormányt. A násztánc a célközönségnek szólt, amelyet azzal hergeltek a konzervatív kabinet ellen, hogy lám, eltelt egy-két év, és még sincs itt a Kánaán meg a nyugati életszínvonal. A frigyre összeboronálandó mátkapár, az MSZP és az SZDSZ a paraván mögött már rég egymásba borult. Sőt, sosem vált szét, ami összetartozott. Az udvarlási rituálé része volt tehát a charta tevékenysége, amely a pre-, poszt- és konstanskommunista erők szalonképessé maszkírozására volt hivatott.
Megyeri Dávid teljes írását a Magyar Nemzet pénteki számában olvashatják.