fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A Ludovika Campus 2015 szeptemberére elkészül
2012. november 23., 15:20
2015 szeptemberére elkészül a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek helyet adó Ludovika Campus a VIII. kerületi Orczy-kertnél. A 24,5 milliárd forintos beruházáshoz kapcsolódó két építészpályázat pénteki eredményhirdetésén Fürjes Balázs kormánybiztos bejelentette, azt javasolja a kormánynak, hogy a költségekből közel 20 milliárd forintot a kormány európai uniós forrásból biztosítson.

A kiemelt budapesti beruházások kormánybiztosa és az egyetem az építész szakmai szervezetekkel közösen két nyílt pályázatot hirdetett még szeptemberben; az egyik egy ötletpályázat volt a teljes környezet- és parkrendezésre, míg a másik egy - mindenki számára nyitott - sportkomplexum tervezésére.

Előbbi ötletpályázat első díját a Művészetek Palotáját is tervező Zoboki Gábor és csapata, míg utóbbi tervpályázat első díját a Papp László Budapest Sportarénát és a Pannonhalmi Főapátság fogadóépületét is tervező Skardelli György és csapata nyerte. A kormány idén döntött arról, hogy újjáépíti a józsefvárosi Ludovika történelmi épületegyüttesét és ezzel együtt megújítja az Orczy kertet. A fejlesztést a kormány májusban kiemelt európai uniós projektté nyilvánította.

A tervek között új épületek is szerepelnek, így az megvalósulhat az NKE egységes elhelyezése. A beruházásról kiadott tájékoztató szerint a Ludovika Campus beruházás révén újjászületik Budapest egyik legnagyobb közparkja, és Józsefvárosban egy hektárral nő a zöldfelület, az állandó rendőri jelenlét pedig erősíti a közbiztonságot, bővülnek a budapestiek kulturális-szabadidős lehetőségei, megújul egy hanyatló városrész. A beruházás előkészítéseként már lezajlott a Pollack Mihály tervezte Ludovika épület teljes tervezési munkája, az építési engedélyek már megvannak, így 2013 elején elindulhat a kivitelezés.

Zoboki Gábor és csapata ötletpályázatának méltatásában egyebek mellett az áll, hogy a pályamű egyszerre tiszteli a történeti múltat, alkalmaz XXI. századi, kortárs megoldásokat, és elégíti ki a közpark és az oktatási tevékenység működésének igényeit. A Skardelli György és csapata által készített tervről pedig azt írták, az első helyezését annak köszönhetik, hogy úgy ötvözik a modern egyetemi sportközpontot a megújuló, mégis történelmi környezettel, hogy az harmonikus egységet képez. A kortárs építészeti alkotás jól illeszkedik a történeti környezetbe, az áttetsző, könnyed, világos és fegyelmezett épületszerkesztés eredményeként jó kompozíció születik, amely egyenrangúan nyitott a park és a külső környezet felé is.

(MTI - fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Megkezdődött a szemléletváltás