FIDESZ.HU > Hírek > Zöld Nyomtatás
Ablak bezárása
Learatták az első energiaültetvényt Devecserben
Learatták Devecser határában pénteken az első, tizennégy hektáros kísérleti energiaültetvényt, amelyet az iszapkatasztrófát követően, a vörösiszaptól megtisztított mezőgazdasági területen létesítettek.
Létrehozva: 2012. november 30., 18:11 | Utoljára frissítve: 2012. december 4., 12:39

Szabó Csaba, a Vidékfejlesztési Minisztérium miniszteri biztosa - aki korábban a külterületek mentesítésének munkálatait felügyelte - az MTI-nek elmondta: az energetikai célú nyárfa ültetvényt még 2011 tavaszán ültették, a szakszerű kezelésnek köszönhetően jó termést takarítottak be. A devecseri önkormányzat az energiaültetvények bővítését tervezi az ajkai térségben, tapasztalatai szerint az ország egyre több önkormányzata igényel földterületet hasonló, biomassza előállítására alkalmas növények telepítéséhez - tette hozzá.
Emlékeztetett: két éve novemberben kezdődött el a vörösiszappal szennyezett termőföldek mentesítése, akkor még senki nem gondolta, hogy a terület alkalmas lesz mezőgazdasági tevékenységre. A kísérleti energiaültetvényt a gödöllői Szent István Egyetem és energianövényekkel foglalkozó vállalkozások szakmai segítségével létesítették.
   
Gyuricza Csaba, az egyetem dékánja elmondta, hogy a fásszárú energianövényeket előkezelt területre telepítették, az első ütemben nyolc hektáron. A közfoglalkoztatás mezőgazdasági programjához kapcsolódóan az ajkai térségben azóta már 50-60 hektáron termesztenek energianövényt. Az eddigi eredmények azt mutatják, hogy a rendkívül csapadékszegény nyári időjárás ellenére az elültetett növények közel 100 százaléka megeredt, a termőhely ideális az energetikai célú fajok számára. Hozzátette: a környéken a felvásárlói piac is adott, a most learatott nyárfát az ajkai erőműben égetik majd el, illetve a tervek szerint az önkormányzati intézmények fűtését is biomasszával oldanák meg. Véleménye szerint a helyi vidékfejlesztést jól szolgáló, fosszilis energiát kiváltó rendszer állítható össze, amely jelentős képzetlen munkaerőt foglalkoztathat.