fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Befejeződött a tótkomlósi út kivezető szakaszának felújítása Hódmezővásárhelyen
2012. december 6., 10:56
Befejeződött a 4421-es jelű, tótkomlósi út közel 5 kilométeres szakaszának felújítása Hódmezővásárhelyen, a 444 millió forintból megvalósult beruházást csütörtökön adták át.

Mázsi Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója elmondta, a cég az Új Széchenyi Terv regionális operatív programjainak keretében 1315 kilométernyi 4 és 5 számjegyű mellékútszakasz felújítását végzi el 2013 végéig. A fejlesztés összköltsége közel 110 milliárd forint, csak a dél-alföldi régióban 14,16 milliárd forintot költenek útrekonstrukcióra. A szakember hangsúlyozta, az útfelújításoknak köszönhetően jelentősen csökkennek a karbantartási költségek, és javul a közlekedésbiztonság.
    
Székely Tamás, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Csongrád megyei igazgatója elmondta, a 4421-es jelű, tótkomlósi út hódmezővásárhelyi 4,9 kilométeres kivezető szakaszának felújítását a DME konzorcium végezte el. A kivitelező egy rétegben megerősítette a burkolatot, s részben az útalapot is kicserélte. Kijavították a vízelvezető rendszereket, a szükséges helyeken szalagkorlát, kiemelt szegély épült.
    
Almási István (Fidesz-KDNP) hódmezővásárhelyi polgármester hangsúlyozta, az 1990-es évek elején az alföldi város útjainak csupán negyede volt pormentesítve, ez az arány ma 98 százalék. Az önkormányzat csak az elmúlt két esztendőben 1,8 milliárd forintot fordított utak felújítására.

(MTI-fidesz.hu)