FIDESZ.HU > Hírek > Zöld Nyomtatás
Ablak bezárása
Szennyvízberuházáshoz nyert támogatást Székesfehérvár
Szennyvízcsatorna-hálózat építéséhez nyert mintegy 170 millió forint vissza nem térítendő támogatást Székesfehérvár önkormányzata az EU Önerő Alap pályázaton.
Létrehozva: 2012. december 6., 17:54

A nettó 8,57 milliárd forint összköltségű uniós nagyprojektet Székesfehérvár három községgel közösen valósította meg, az elnyert összeg mintegy ötödét fedezi a város által vállalt egymilliárd forintos önerőnek - mondta csütörtökön sajtótájékoztatón Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, a térség országgyűlési képviselője.
   
Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester közölte, hogy az elnyert forrás szinte teljesen fedezi a szennyvízberuházáshoz kapcsolódó, még hátralévő kifizetéseiket.
   
Hullay Gyula projektmenedzser kiemelte: október végén fejeződött be az uniós nagyprojekt Székesfehérváron, Pákozdon, Pátkán és Seregélyesen. A négy önkormányzat 2,14 milliárd forint önerőt vállalt az összköltségből. Jelezte, hogy a megyeszékhely mellett Pátka 40,4 millió, míg Pákozd 109 millió forintot nyert szintén az EU Önerő Alaptól. Seregélyes is pályázott, erről még nincs döntés.
   
November közepén jelentette be a négy település, hogy a kivitelezéssel mindenhol százszázalékossá vált a csatornázottság. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv Környezet és Energia Programja 6,43 milliárd forintot adott a projekthez. A kivitelezési munkálatokat a Közgép Zrt. és a Szabadics Zrt. által létrehozott KSZ 2010 Konzorcium végezte.
   
Az új szennyvízcsatorna-hálózat húsz és fél ezer lakost lát el, a négy településen 6519 ingatlantulajdonos csatlakozhat a hálózathoz. 148,8 kilométer hosszúságú gravitációs vezetéket és 41 kilométernyi nyomóvezetéket építettek. A hálózatba kerülő szennyvizet a székesfehérvári szennyvíztisztító fogadja, a csatornahálózatot a Fejérvíz Zrt. üzemelteti.