Babák Mihály (Fidesz) elmondta: a kivitelezési feladatokra közös ajánlattevőként a Veolia Water Solutions & Technologies Magyarország Zrt.-t és a Duna Aszfalt Kft.-t választották. A beruházás során fejlesztik a belterületi szennyvíz-elvezető hálózatot, csatorna-rekonstrukciót hajtanak végre a már meglévő hálózaton, a régi átemelőket szagtalanítóval látják el, valamint sor kerül a szennyvíztisztító telep technológiai korszerűsítésére is. A polgármester felidézte: az önkormányzat 2011-ben írt alá támogatói szerződést a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséggel. Ennek értelmében a város a szennyvíztisztító rendszer fejlesztéséhez 1,234 milliárd forintos támogatást kap az Európai Unió Kohéziós Alapjából, amely az összes költség 85 százalékát fedezi. A beruházás célja, hogy a szennyvíz-hálózat fejlesztése révén csökkentse a környezeti terhelést, és, illetve a jobb higiénés állapot kialakításával javuljon a lakosság életminősége. A beruházás eredményeképpen csökken a talaj és talajvíz szennyezőanyag-terheltsége, valamint nő a település lakosságmegtartó ereje. Mindez hozzájárul a lakosság életminőségének javításához és a környezeti fenntarthatóság erősítéséhez- tette hozzá a város vezetője.