fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Szombathelyi tízmilliók a szimfonikus zenekarnak és a bábszínháznak
2012. december 7., 13:17
Összesen csaknem 100 millió forintos állami támogatásban részesült idén a szombathelyi Savaria Szimfonikus Zenekar és a Mesebolt Bábszínház az egyes előadóművészeti szervezetek, könyvtárak működésének segítésére létrehozott keretből.

A szombathelyi önkormányzat mindkét intézményt a megyei önkormányzattól vette át működtetésre még az év elején, a kiegészítő támogatás lehetőségéről egy belügyminisztériumi rendelet rendelkezett, amelynek forrásaira az önkormányzat pályázatot nyújtott be - idézte fel Lazáry Viktor (Fidesz-KDNP), Szombathely kultúráért felelős alpolgármestere pénteken sajtótájékoztatón.
   
A pályázati támogatásról két részletben született döntés. Augusztusban a Savaria Szimfonikus Zenekar 38 millió 477 ezer forint, a Mesebolt Bábszínház 3 millió 384 ezer forint támogatást kapott. A második körben A szimfonikusoknak újabb 48 millió 692 ezer forintot, a bábszínháznak pedig 4 millió 282 ezer forintot juttattak, az összegeket a kiírásnak megfelelően az intézmények működésre fordíthatják.
   
Lazáry Viktor értékelése szerint a két intézmény jól integrálódott Szombathely kulturális hálózatába, amely január elsejétől újabb elemekkel, a Berzsenyi Dániel Könyvtárral és a Savaria Múzeummal bővülhet. Az alpolgármester kitért arra, hogy a szombathelyi kulturális intézmények folyamatosan egyeztetnek, együttműködnek, ennek köszönhetően új lehetőségek nyílnak a város, sőt a régió egészét érintő programsorozatok kialakítására.
   
Jövőre Weöres Sándor születésének századik évfordulója alkalmából az intézmények közös javaslatot készítettek, így az emlékév programjába valamennyien bekapcsolódnak.

(MTI-fidesz.hu)