fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
3,8 millió család megélhetése lesz könnyebb januártól
2012. december 7., 16:46
A Fidesz-frakció üdvözli, hogy a kormány úgy döntött, 3,8 millió család mindennapjait teszi könnyebbé annak köszönhetően, hogy jövő évtől 10 százalékkal csökkenti a lakossági gáz és áram árát. A megtakarítás évente átlagosan százezer forintos nagyságrendű is lehet, ez jelentős segítség az embereknek - közölte portálunkkal pénteken a Fidesz-frakció

Tájékoztatásuk szerint ilyen döntésre az elmúlt évek során nem volt példa, hiszen a Medgyessy-, Gyurcsány-, Bajnai-kormányok ideje alatt, 2002 és 2010 között 15 alkalommal emelték a gáz árát. Triplájára drágult a földgáz, két és félszeresére az elektromos áram ára. A folyamatos megszorítások szociális válságba taszították a magyar lakosságot.

Emlékeztetnek: a Fidesz programjában vállalta, hogy erősíti a lakosság szociális biztonságát. A mostani rezsicsökkentést megelőzően  is számos intézkedés szolgálta ezt: a 2010 júniusában bevezetett ármoratórium több mint 20 százalék áremelkedéstől kímélte meg a lakosságot,  a tavaly életbe lépett új fogyasztásarányos földgáz-árszabályozás garantálta azt, hogy a kevésbé tehetős rétegek, a nagycsaládosok és a nyugdíjasok terhei ne emelkedjenek.

Megjegyzik továbbá, hogy a villany-, a gáz- a távhő díjának  hatósági meghatározása, és a gyermeket nevelő családoknak szóló további árkedvezmények is mind a lakosság terheit csökkentették. A szociális biztonságot leginkább veszélyeztető, a korábbi kormányok felelőtlensége és megszorításai miatt felhalmozott drámai  devizaadósság csökkentéséhez is jelentős segítséget nyújtott a jelenlegi kabinet - zárul a közlemény.

(fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Januártól tíz százalékkal csökken a villany és a gáz ára