fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Szijjártó: Ez a megállapodás a munkahelyvédelmi akcióterv mintapéldája
2012. december 11., 08:52
Az arab befektetőket érdeklik a magyar lehetőségek és a bizalmukat is visszaszerezte az ország - hangsúlyozta Szijjártó Péter a köztévé Ma reggel című műsorában kedden.

Az előző kormány nem pusztán elfordult az arab világtól, hanem lerombolta Magyarország hitelét, az elmúlt két év munkája nyomán azonban az ország újra benevezett az arab tőkéért folyó versenybe – jelentette ki a külügyi- és külgazdasági államtitkár az M1 Ma reggel című műsorában. Szijjártó Péter szerint ezt bizonyítja a közelmúltban megtartott arab gazdasági fórum is. Érdeklődnek a beruházási lehetőségek után, és újdonság, hogy az arab befektetők radarképernyőjén Magyarország is ott van, számokról ugyanakkor egyelőre nem érdemes beszélni, mert a gazdasági kapcsolatok most épülnek ki – tette hozzá.

A GE-vel kötött megállapodással kapcsolatban elhangzott: a stratégiai szövetségek azért lehetnek fontosak, mert ezek a cégek vállalják, hogy a válság ellenére sem építenek le. Szijjártó Péter úgy fogalmazott: ez a megállapodás a mintapéldája a munkahelyvédelmi akciótervnek. A kormány eddig hét vállalattal kötött stratégiai együttműködési megállapodást, összesen pedig 40-et tervez.

Az államtitkár arról is beszélt, hogy meg kell teremteni Magyarország energiabiztonságát, ehhez pedig meg kell szüntetni az egyoldalú függést. Arra van szükség, hogy a gáz több forrásból, több útvonalon érkezzen hazánkba, a kormány ugyanakkor nagy hangsúlyt fektet a gáztározók kapacitásbővítésére is – mondta Szijjártó Péter a Ma reggelben.

(hirado.hu-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a kormány és a GE
Cikk: Szijjártó: A vállalkozók a kormány szövetségesei
Cikk: Megnyílt az első magyar kereskedőház Bakuban