fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Tarlós: A haladéknak is örülni kell a dugódíj ügyében
2012. december 12., 13:35
A főpolgármester álláspontja szerint az előző ciklus közgyűlési többsége 2013-as bevezetéssel "bevállalta" a dugódíjat a négyes metró uniós támogatásának feltételeként, tehát annak is örülni kell, hogy az Európai Unió egyáltalán haladékot adott 2015-ig.

Tarlós István ezt azzal összefüggésben mondta a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésének szünetében újságíróknak, hogy a Népszabadság aznapi számában arról írt: Brüsszel ragaszkodik a budapesti dugódíjhoz.     A lap az Európai Bizottság elmúlt hetekben Budapestre látogató tagjaira hivatkozva írta azt, hogy nem egyeznek bele a dugódíj törlésébe, s azt legkésőbb 2015-ig – az uniós támogatás elszámolásának lezárásáig -  be kell vezetni Budapesten. Ha a főváros mégsem tenné, az szerződésbontást és a megítélt 181 milliárd forint visszafizetését vonhatná maga után.

(MTI-fidesz.hu)