fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Varga: 40-70 százalékos adósságátvállalás Sopron esetében
2012. december 13., 08:26
A következő év elejére a kormány átvállalja Sopron város adósságának egy részét, ezzel kapcsolatos egyeztetetések kezdődtek szerdán - közölte Varga Mihály tárca nélküli miniszter a város vezetőivel tartott megbeszélést követő sajtótájékoztatón.

A miniszter kifejtette: a nagyobb települések, így Sopron adósságátvállalásának mértékét egyebek mellett az adóerő képességtől, és az adósság nagyságától teszik függővé. Sopron adóssága mintegy 16 milliárd forint. Varga Mihály úgy vélekedett, hogy az adósság 40-70 százaléka közötti sávon belül meg tudnak állapodni a várossal úgy, hogy ez Sopron számára kedvező legyen, és a törlesztések helyett a felszabaduló forrásokat a település fejlesztésére fordíthassák.

A tárca nélküli miniszter hangsúlyozta: a települések adósságterhének átvállalása nem jár együtt az államadósság növekedésével, sőt még megtakarítást is hozhat. Utóbbival kapcsolatban utalt arra, hogy nem több ezer helyen meglévő adósságot kell különböző módon kezelni, hanem az Államadósság Kezelő Központon keresztül tudja majd a kormány ezt az ügyet kézben tartani.

Az előzményekről a miniszter elmondta, hogy 2010-ben súlyos adósságcsapdát örökölt az ország, és nemcsak az állam, hanem a települések, az önkormányzatok is. Az adósságcsapdából való kiszabadulást nevezte ezért az egyik legfontosabb gazdaságpolitikai célnak. Ami a településeket illeti, a kormány már döntött arról, hogy az 5 ezer fő alatti kistelepülések adósságát az év végéig átvállalja, ez az intézkedés mintegy 100 milliárd forint összeget érint - mondta Varga Mihály.

A családok után a bajba jutott önkormányzatokon is segítenek

A kormány a devizahiteles családok megsegítését követően az önkormányzatokat is kihúzza abból az adósságcsapdából, amelybe a korábbi szocialista kormányok az önkormányzatokat kényszerítették – mondta dr. Fodor Tamás polgármester a tárgyalásokat követő sajtótájékoztatón. A miniszter és Sopron polgármestere is meggyőződését fejezte ki, hogy meg tudnak úgy állapodni, hogy a soproni városlakók mindennek az előnyeit érezzék és fontos várospolitikai célt szolgáló pénzek szabaduljanak föl.

(MTI - fidesz.hu)