fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Emléktáblát avattak Kállay Miklós tiszteletére Nyíregyházán
2012. december 13., 11:39
Emléktáblát avattak Kállay Miklós egykori miniszterelnök tiszteletére csütörtökön Nyíregyházán.

Az ünnepségen Hende Csaba honvédelmi miniszter elmondta: a történelem akkor lehet a miénk, ha akarjuk és ha hajlandóak vagyunk megismerni és figyelni üzenetére. A Bessenyei téren lévő Kállay-kúria homlokzatán elhelyezett tábla kapcsán a honvédelmi miniszter arra figyelmeztetett, hogy a maradandó emlékművek igazán az emberi szívekben találhatóak meg. Hende Csaba méltatásában hangsúlyozta: Kállay Miklós is azok közé tartozik, akiknek tisztes emlékezetét elmosta a szocializmus történelemszemlélete, életét és tetteit, államférfi és politikusi mivoltát a maguk teljes valóságában nem ismerhették, nem ismerték meg a magyarok. Hozzátette: Kállay Miklós jó és rossz időben becsülettel szolgálta a hazáját, bármilyen feladatot és felelősséget rótt rá is a magyarok istene. "Olyan ember volt, aki nem azt tette, amit tenni szeretett volna, hanem azt, amit lehetett és amit kellett. Megmutatta, hogy az ember mindig választhatja az igaz utat is, ha a helyzet szinte, vagy teljesen reménytelen" - fogalmazott a honvédelmi miniszter.
   
Kovács Ferenc, Nyíregyháza Fidesz-KDNP-s polgármestere az ünnepségen közölte: az emléktáblával az önkormányzat egy régi adósságát törlesztette, a Kállay-család tagjai ugyanis nemcsak az ország, a megye, hanem a város történelmének jelentős személyiségei.
   
A beszédeket követően Hende Csaba és Kovács Ferenc, az egykori miniszterelnök leszármazottja, Kállay Kristóf jelenlétében, leleplezte Kállay Miklós korábbi lakóhelyül szolgáló, jelenleg toborzóirodaként működő épület falán elhelyezett emléktáblát. A honvédelmi miniszter az avatást követően részt vett az önkormányzat ebből az alkalomból tartott ünnepi közgyűlésen.
   
A Nyíregyházán született, köznemesi családból származó Kállay Miklós 1942. március 9-től 1944. március 19-ig volt miniszterelnök. Vele kezdődött az úgynevezett "hintapolitika", azaz a német megszállás elodázása és az ország háborúból való kiválásának előkészítése. A németek később letartóztatták és a mauthauseni, illetve a dachaui koncentrációs táborba hurcolták. 1954-ben New Yorkban telepedett le és a magyar emigráció egyik vezéralakja volt.

(MTI-fidesz.hu)