fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Martonyi: Sikerült eloszlatni a bankunió körüli kétségeket
2012. december 13., 12:17
Hajnalig egyeztettek az Európai Unió pénzügyminiszterei az eurózóna közös bankfelügyeletének létrehozásáról, és úgy tűnik, lényegesen javultak a feltételek az euróövezeten kívüli tagállamok számára - mondta Martonyi János külügyminiszter a tárca által szervezett sajtóbeszélgetésen, csütörtökön.

A tárcavezető hangsúlyozta, nagy a jelentősége annak, hogy az uniós miniszterek megállapodtak, mert ez egy komoly vitától mentesíti az állam- és kormányfők csütörtökön kezdődő csúcstalálkozóját. Az egyik fő téma az volt, hol húzzák meg a bankfelügyelet határát, és most az látszik, "csak egy bizonyos szint felett" gyakorolja ezt a jogkörét az Európai Központi Bank - magyarázta.

Kiemelte, mivel jelentősen jobban alakultak a feltételek az euróövezeten kívüli tagállamokat illetően, Magyarország üdvözli a megállapodás létrejöttét, és várhatóan a többi ország is támogatja majd az egyezség alapján kidolgozandó jogszabályt. A miniszter szerint a feltételek javulása a visegrádi országok (Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) markáns fellépésének is köszönhető. Hozzátette, Magyarország mérlegeli a körülményeket, és ennek alapján dönti el, csatlakozik-e a bankunióhoz. A külügyminiszter szerint ez az ügy abból a szempontból is fontos volt, hogy miként alakul az EU jövője, többszintűvé válik-e Európa. A megállapodás azt bizonyítja, hogy a huszonhetek egysége a fontos - jelentette ki.

Karácsonyig létrejöhet a bankfelügyelet

Csütörtök kora hajnalig egyeztettek az uniós pénzügyminiszterek az eurózóna közös bankfelügyeletéről, és a derűlátó nyilatkozatokból ítélve megoldást találtak arra, hogyan hidalják át a nagyobb és a kisebb országok közötti ellentéteket. A pénzügyminiszteri tanácskozás néhány órával az előtt ért véget, hogy kezdetét veszi Brüsszelben az EU állam- és kormányfőinek kétnapos csúcstalálkozója.

A német és a francia pénzügyminiszter is úgy nyilatkozott az éjszakába nyúló megbeszélés után, hogy lehetséges az áttörés a kérdésben. A részleteket még tisztázni kell, de Wolfgang Schäuble német tárcavezető meggyőződését fejezte ki, hogy sikerül karácsonyra megoldást találni a bankfelügyelet létrehozására. Pierre Moscovici francia pénzügyminiszter is úgy fogalmazott, hogy karnyújtásnyira van a megoldás.

Eredményes volt a Közép-Európa-politika az elmúlt egy évben

Martonyi János külügyminiszter szerint "meglepően jól sikerült" a Közép-Európa-politika alakítása az elmúlt egy évben, többek várakozásával ellentétben nem romlottak Magyarország kapcsolatai azokkal a szomszédos országokkal, amelyekben kormányváltás volt az idén. A tárcavezető a csütörtöki évértékelő sajtóbeszélgetésen azt mondta, Magyarország az előző szlovák kormánnyal jó viszonyt ápolt, és Robert Fico hatalomra kerülése után tovább javultak a kétoldalú kapcsolatok. Folyamatos a párbeszéd a két ország között, mert a közös érdekek fontosabbak a vitáknál - mutatott rá.
   
Romániával kapcsolatban kifejtette, voltak aggodalmaik, de a kétoldalú kapcsolatok stabilizálódtak. Az ország érdeke, hogy rendezettek legyenek a kétoldalú kapcsolatok, és folytatódjon az együttműködés Romániával. Megjegyezte, Szerbiával is kifejezetten jól alakulnak a kapcsolatok. Az MTI kérdésére, hogy miként alakult a határon túli magyar közösségek helyzete az elmúlt évben, úgy válaszolt: "nem romlott". A kisebbségeket kell megkérdezni, hogyan látják helyzetüket, milyen elképzeléseik vannak annak javítására - mondta. A kisebbségek elképzeléseinek megvalósításában Magyarországnak segítenie kell - mutatott rá.
   
Martonyi János kitért arra is, hogy gazdasági szempontból is nagyon fontos a közép-európai térség: a magyar termékeknek Románia a második, Szlovákia a harmadik, Ausztria pedig a negyedik legnagyobb exportpiaca. A térségpolitika azért is lényeges, mert Magyarország ezen keresztül javíthatja nemzetközi pozícióját, befolyását - tette hozzá. A tárcavezető szerint a visegrádi csoport - Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia - erősebb, hatékonyabb és sikeresebb, mint valaha, és az országok minden fontos kérdésben egyeztetnek. A nyugat-balkáni régióról azt mondta, a térségben szeretik Magyarországot, ami a diplomáciai kapcsolatokban is tükröződik. A nyugat-balkáni országok értékelik, hogy Magyarország támogatja európai integrációs törekvéseiket, Európa újraegyesítését.
   
Magyarországnak meg kell keresnie azokat a globális kihívásokat, amelyeknek kezeléséhez hatékonyan hozzájárulhat - mondta a külügyminiszter, ezek között említve a vízpolitikát és a kibertér biztonságát. Kiemelte, az elmúlt húsz évben Magyarország Európa-központúvá vált, külkereskedelmi kapcsolatainak jelentős részét uniós tagállamokkal tartja fenn. "Természetes igény", hogy ezen változtassanak és Ázsia, Afrika, valamint Latin-Amerika felé is növeljék a kivitelt - mondta.
   
Martonyi János az arab tavasszal kapcsolatban hangoztatta, ez hosszú folyamat, amelynek még nem látható a vége, de az biztos, hogy "a korábbi rendszerek fenntarthatatlanok voltak". A szíriai konfliktusról azt mondta, a jelenlegi rezsim biztosan megbukik, csak az a kérdés, hogy mikor, hány áldozat után. Magyarország arra bátorítja az ellenzéki koalíciót, hogy vonják be a kurdokat és a keresztény kisebbséget is, utóbbiaknak pedig biztosítsanak megfelelő védelmet - közölte. Emlékeztetett arra, hogy a magyar nagykövetség hosszú ideig működött az országban, de biztonsági megfontolásokból úgy döntöttek, a diplomatáknak el kell hagyniuk a damaszkuszi képviseletet. Hozzátette, a Mol Nyrt. felajánlotta, hogy finanszírozza sebesült szíriai gyermekek magyarországi gyógykezelését.
   
Kérdésre válaszolva Martonyi János elmondta, nem tervezik külképviseletek bezárását a jövő évben. A honosítás miatt megnövekedett konzuli feladatok csökkenése a jövő évben sem várható - tette hozzá.
   
Ugyancsak újságírói érdeklődésre, az azeri katonatiszt átadásával kapcsolatban közölte: az EU és a NATO tagállamai megértették Magyarország magatartását, és remélhetőleg nyugvópontra jut az ügy. Fontos kérdés, hogy Örményország mikor dönt úgy, hogy helyreállítja a diplomáciai kapcsolatokat Magyarországgal, mert ez mindkét országnak érdeke - vélekedett a külügyminiszter.

(MTI - fidesz.hu)