fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Elfogadták Kaposvár jövő évi költségvetési koncepcióját
2012. december 13., 18:50
Elfogadta a jövő évi költségvetési koncepciót Kaposvár közgyűlése csütörtöki ülésén. A testület döntött az oktatási intézmények állami fenntartásba adásáról, illetve a Somogy Megyei Múzeumok Igazgatósága és a Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtár fenntartásának átvételéről.

Szita Károly, a város fideszes polgármestere a jövő évi költségvetési koncepciót ismertetve úgy fogalmazott: jövőre az önkormányzatok két évtizedes történetében új korszak kezdődik, ennek jellemzője, hogy a pénz oda kerül, ahol a feladat van. "Hitem szerint az új önkormányzati törvény a településen élők igényeit állítja középpontba" - hangsúlyozta a polgármester. Hozzátette: céljaik világosak lesznek 2013-ban is, a Kaposvár a legfontosabb elnevezésű programjuk az évtized végéig megadja a feladatokat.
    
Szita Károly kitért arra is, hogy mivel az előrejelzések szerint az évtized közepére a legkeresettebb a víz és az élelmiszer lesz, ezért e két kiemelt fontosságú területen a város szeretne önellátó lenni, és továbbra is az ország egyik legolcsóbb nagyvárosa maradni.
    
Az oktatási intézmények állami fenntartásba adásával kapcsolatosan Szita Károly kijelentette: "a jövőben is biztosítani fogjuk mindazon technikai feltételeket, amelyek a színvonalas oktatáshoz szükségesek, továbbra is felelősséget vállalunk diákjainkért, pedagógusainkért". Jelezte: Kaposvár önkormányzata minden önként vállalt feladatát szeretné továbbvinni, az ingyenes úszásoktatástól a korcsolyázáson át az ösztöndíjakig.

(MTI-fidesz.hu)