fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Önkormányzati segítséget kapnak a szolnoki gázrobbanás károsultjai
2012. december 14., 18:25
Egy családot önkormányzati lakásban, két embert pedig a Bán utcai kollégiumban helyez el ideiglenesen a szolnoki polgármesteri hivatal azon lakosok közül, akik egy Mikszáth utcai társasházban szerda éjjel bekövetkezett gázrobbanásban kárt szenvedtek - mondta Szalay Ferenc (Fidesz) polgármester pénteki sajtótájékoztatóján.

A lakhatatlanná vált otthonok tulajdonosaival való találkozás után kiderült, hogy többségüket rokonok, ismerősök átmenetileg be tudják fogadni - tette hozzá a településvezető.
   
Tájékoztatása szerint a polgármesteri hivatal további segítségnyújtásként harmadik félként közreműködik a biztosítókkal megkezdett tárgyalásokon annak érdekében, hogy a tönkrement lakások helyreállítása minél hamarabb, akár előleg kifizetésével megkezdődhessen.
   
Pénteken közmunkások tisztították meg az épület környékét a törmeléktől, szombattól pedig a négyemeletes társasház megrongálódott lépcsőházának tisztítása, illetve a kiszakadt nyílászárók miatt a lakóház téliesítése következik. A tervek szerint vasárnaptól a lakók már bemehetnek otthonukba, elszállíthatják ingóságaikat, amelyek tárolásához a város száraz helyiségeket ajánlott fel.
   
A Mikszáth utcai társasház első emeleti lakásában a gázrobbanás azért következett be, mert egy 26 éves férfi albérlő szerelmi bánatában úgy kísérelt meg öngyilkosságot, hogy elvágta a gázkonvektor egyik csövét. A detonáció miatt több lakás vált lakhatatlanná. A társasház helyreállítása hetekig eltarthat. Az első emeleten három lakást szinte teljesen egybenyitott a robbanás: a falak eltűntek, a nyílászárók tokkal együtt kirepültek. A hirtelen keletkezett nagy légnyomás miatt kiszakadtak a lépcsőház üvegpaneljei is. A gázrobbanás után a közműveket ki kellett kötni az épületből.

(MTI-fidesz.hu)