fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Bemutatták Csongrád megye hét járási hivatalának vezetőjét
2012. december 18., 12:10
A járási átalakítás megfelel a 21. század követelményeinek - mondta a Csongrád Megyei Kormányhivatal vezetője kedden Szegeden, ahol bemutatta a megye hét járási hivatalának vezetőit.

Polner Eörs úgy fogalmazott: egy modern és rugalmas közigazgatás épül, amelynek során elérkeztek egy olyan fordulóponthoz, amikor a polgárok a saját bőrükön érezhetik, hogy az állam erős, méltányos és tisztelhető. Hozzátette, bízik abban, az elmúlt két évben is sokan érzékelték már, hogy gyorsabb az ügyintézés, rugalmasabb a közigazgatás struktúrája. Ez a mostani változás "felrakja a koronát" az eddigi átalakításra - mondta.

A kinevezés alapján január 1-jétől Bodó Imre, Tiszasziget eddigi polgármestere lesz a szegedi, Holubán Csilla a csongrádi, Makó András a hódmezővásárhelyi, Darabos Orsolya a kisteleki, Weszely Tamás a makói, Szántó Mária címzetes főjegyző a mórahalmi, Tóth Flórián pedig a szentesi járás vezetője.

A kinevezések nyomán két esetben kell az összeférhetetlenség kérdését rendezni. A címzetes főjegyző mandátuma december 31-ével lejár, így január elsejével átveheti hivatalát, míg a tiszaszigeti polgármesternek január 31-ig kell lemondania településvezetői címéről, és az időközi választásig az alpolgármester irányítja majd a falut - mondta el Polner Eörs. Az eseménnyel egy időben fogadta a megyei kormányablak a 25 ezredik ügyfelét. A vajdasági Horgosról érkezett család honosítási ügyet jött intézni Szegedre.

(MTI - fidesz.hu)