fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
"A szolidaritás rendkívül fontos érték"
2012. december 18., 17:05
Mindenkinek meg kell tanulnia, hogy a szolidaritás rendkívül fontos érték. Mindannyian emberek vagyunk, egy közösség, amelyen belül mindig gondoskodni kell azokról, akik rászorulnak. A karácsony az a pillanat, amikor az embert erre leginkább emlékeztetni kell – mondta Rogán Antal Belváros-Lipótváros polgármestere kedden, a Bazilikánál lévő Adventi vásáron, ahol ajándékot adott át rászoruló V. kerületi általános iskolás diákoknak. Tekintsék meg az eseményen készült képeinket!

 A Jézuska arra választott ki benneteket, hogy ezeket az ajándékokat ma ti kapjátok. Miért pont ti? Leginkább azért, mert úgy gondolta, hogy a szüleitek gondoskodása mellett legyen egy külön ajándék is, amit még a karácsony előtt megkaptok – intézte szavait az általános iskolás tanulókhoz Rogán Antal.

Elmondta, a mai rendezvényt azért hívták össze, hogy kinyilvánítsák, a vásár szervezőivel együtt nagy hangsúlyt kívánnak fektetni a jótékonyságra. Rogán Antal felidézte, több szervezet is gyűjtött adományokat a Szent István téren. Ezek a szervezetek valamennyien azon dolgoztak, hogy ajándékokat juttassanak el a rászorulókhoz és mindenki, aki ide érkezett a vásárba, rászánhatott egy kevés pénzt, hogy másokra is gondoljon. Ez jó dolog – jelentette ki a kerület vezetője, felidézve, a mostani akcióval a tavalyi év hagyományait kívánják folytatni.

A Belváros területéről összegyűjtöttük azokat a családokat, azokat a gyerekeket, akiknél talán kevésbé gazdag a karácsony és azon vagyunk, hogy őket is sok öröm érje advent utolsó hétvégéje előtt. Ennek jött el most a pillanata – mondta Rogán Antal, akinek szavait követően a gyerekek egyszerre vették magukhoz a meglepetéseket, majd kísérőikkel együtt elfogyasztottak egy ajándéktortát.

Tavaly is rendeztünk ajándékozási akciót, igaz kicsit másképpen. A gyerekek egy üzenő falra írhatták fel, mit szeretnének a Jézuskától, aki pedig felkereste a vásárt, valóra válthatta egy gyerek kívánságát. Ez egy kicsit bonyolult megoldásnak tűnt, ezért idén az egyen karácsonyi ajándékok mellett döntöttünk – nyilatkozta a fidesz.hu-nak Rogán Antal.

Kifejtette, a rászorulók túlnyomó többsége többgenerációs nagycsaládból származik, így ha valaki ajándékot kap, akkor a család többi tagját is igyekeznek megsegíteni. Rogán Antal példaként említette, ugyanezek a családok rendkívül kedvezményes áron, 500 forintért vásárolhatnak karácsonyfát. Ez már önmagában közel 2000 belvárosi család számára jelent ajándékot – húzta alá a polgármester, aki örömteli gesztusnak nevezte az ajándékozást.

Engem gyerekkoromban arra neveltek, hogy ötéves koromtól kezdve minden évben lemondjak egy ajándékomról, amit aztán egy rászoruló családnak adtunk. Így egy az ember megtanulta értékelni az ajándékait és azt a környezetet, amit a szülei teremtettek számára. Én ugyanezt a hagyományt próbálom folytatni a fiaimnál, mert szerintem ez fontos – vélekedett Rogán Antal hozzátéve, idén annak a kislánynak adnak ajándékot, aki néhány hónappal ezelőtt egy belvárosi tűzesetben elveszítette a testvérét és jelenleg nevelőszülőknél lakik.

Mindenkinek meg kell tanulnia, hogy a szolidaritás rendkívül fontos érték. Mindannyian emberek vagyunk, egy közösség, amelyen belül mindig gondoskodni kell azokról, akik rászorulnak. A karácsony az a pillanat, amikor az embert erre leginkább emlékeztetni kell – hangsúlyozta Rogán Antal.

A polgármester által átadott ajándékcsomag az Adventi Ünnep a Bazilikánál rendezvény hivatalos bögréjét, mézseskalácsot, gyermekkönyveket, valamint Mini City kreatív gyermekváros belépőket tartalmazott.

(fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Rogán: Ez a mi Szent Péter terünk