fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Orbán: Átléptünk a bérnövekedés időszakába
2012. december 19., 13:55
A legkisebb munkabér és a garantált bérminimum 2013. évi összegéről szóló megállapodás összekapcsolódik a rezsiköltségek csökkenésével – jelentette ki Orbán Viktor szerdán a megállapodás aláírásakor.

Osztom azoknak a véleményét, akik a megállapodás tényét sikernek tartják, és akik azzal a reménnyel beszélnek a megállapodásról, hogy a bérek vásárlói értékének növekedésének hosszú folyamatát indítjuk most meg – jelentette ki Orbán Viktor. A kormányfő ugyanakkor leszögezte, a kormány nézőpontja sajátos, „mert egy gazdaságpolitika rendszerének egészében tekint erre a megállapodásra”.

A miniszterelnök köszönetet mondott Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek, aki „felelős volt a megállapodás tető alá hozásáért”, valamint Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkárnak, aki szakmai háttéranyagokkal, javaslatokkal segítette a tárgyalófeleket az elmúlt hetekben. Mindazonáltal ezt a megállapodást nem a kormány hozta tető alá, hanem a szakszervezetek és a munkaadók, a kormány csak annyit tett, hogy segítséget nyújtott a megállapodás létrejöttéhez – fűzte hozzá.

A miniszterelnök úgy fogalmazott, „a mi fejünkben ez a megállapodás összekapcsolódik a rezsiköltségek csökkentésével”. Mint mondta, ez nem kormányzati, hanem gazdaságpolitikai teljesítmény, amelyben benne vannak a vállalkozók, a munkavállalók, a munkások, valamint a magyar gazdaságpolitika irányítása is. Azzal a reménnyel lépünk át 2013-ba, hogy a bérek nőnek, a rezsiköltségek pedig csökkennek – hangsúlyozta. Rámutatott, a kormány döntött a villany, a gáz és a távhő árának tíz százalékos csökkentéséről, és egyidejűleg megemelték a minimálbéreket. Joggal mondhatjuk, hogy a 2013-as év jól kezdődik – fűzte hozzá. Szavai szerint ennek a teljesítménynek az értékét aláhúzza az a tény is, hogy eközben Európában egy viharos gazdasági rendszerváltás zajlik, melynek eredményeképpen számos uniós országban nő a munkanélküliség, csökkennek a bérek és a nyugdíjak, a megélhetési költségek pedig nőnek.

Nálunk ez 2013-ban fordítva lesz – fűzte hozzá. „Ez nem jelenti azt, hogy az embereket fel fogja vetni a pénz” – jegyezte meg. Ezzel szemben azt jelenti, hogy Magyarország már elég erős ahhoz, hogy megvédje polgárait az európai válság hatásaitól – húzta alá.
 
„Magyarország a jövőjét csak munkára építheti”
 
Hazánkban a kedvezőtlen európai környezet ellenére a foglalkoztatottak száma két éve folyamatosan nő, hetvenegyezerrel többen dolgoznak, mint egy évvel korábban, és százhatvanezerrel többen, mint a kormányváltás idején - utalt a miniszterelnök a javuló foglalkoztatási adatokra.
 
A megállapodásról szólva a kormányfő kifejtette: a szakszervezeti, a munkaadói és a kormányzati oldal között a sok nézetkülönbség ellenére van egy közmegegyezés arról, hogy „Magyarország a jövőjét csak munkára építheti”. Hozzátette: igazuk van a szakszervezeteknek akkor, amikor azt mondják, hogy a tisztességes munka mellé tisztességes bért is kell adni.

Ezzel összefüggésben Orbán Viktor rámutatott, hogyha azt akarjuk, hogy hazánkban mindenki dolgozhasson, aki akar, akkor hazánkat termelési központtá kell tenni. Hozzátette: ehhez rugalmas, képzett és tanulékony munkavállalókra van szükség. „Ezen múlik a magyar gazdaság jövője” – szögezte le.

Tízből kilenc ember támogatja a béremelést

A gazdaságpolitikai konzultációról szólva a miniszterelnök elmondta: a válaszadók közül 542 ezren jelezték azt, hogy szükséges a minimálbér emelése. Ezzel szemben valamivel több mint 64 ezer ember azt válaszolta, hogy nem szükséges a legalacsonyabb bérsáv emelése. „Az arányok teljesen nyilvánvalóak; kilencvenegy a kilenchez” – jegyezte meg.

Orbán Viktor beszédében hangsúlyozta, hogy a kormány minden olyan megállapodást támogat, melynek eredménye bérnövekedés, ugyanakkor leszögezte, hogy hitelek terhére sem a szociális juttatások, sem pedig a bérek emelését nem lehet végrehajtani. Ezzel összefüggésben emlékeztetett, hogy a rendszerváltástól 2002-ig viszonylagos konszenzus volt atekintetben, hogy hitelből nem szabad szociális kiadásokat finanszírozni, mert abba belerokkan az ország. „Ez a megegyezés 2002-ben megtört” – emelte ki, hozzátéve: „az európai válságon kívül ennek isszuk most a levét”.

Ezért a miniszterelnök arra kérte tárgyalópartnereit, hogy bár a béremelés nagyon fontos, de sose lépjék át azt a határt, amikor már külföldi hitelekből kell finanszírozni a szociális juttatásokat vagy a magasabb munkabért.

Orbán Viktor úgy fogalmazott, teljesen szokatlan megoldás, hogy egy minimálbér-megállapodás érdekében egy kormány költségvetési kiadást vállaljon, de úgy gondolták, a jelenlegi helyzetben erre szükség van, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter pedig megteremtette ennek a pénzügyi feltételeit. Hozzátette, ezért a minimálbér emelésre különösen érzékeny ágazatok esetében a kormány költségvetési támogatást biztosít az első félévben bekövetkező bérköltség- és járuléknövekedés ellentételezésére.

A kormányfő kitért rá, két éve nagy vitát folytattak a vállalkozók érdekvédelmi szervezeteivel, amikor a kormány azt mondta ki, hogy a minimálbér összegét maga is megállapíthatja. Ez – mint mondta – félelmet váltott ki a munkaadókban és a szakszervezetekben, miszerint a kormány el akarja venni tőlük ezt a jogot. Orbán Viktor felidézte: akkor is világossá tette, hogy a kormány nem fog visszaélni ezzel a lehetőséggel, és nem kívánja elvenni azt a tárgyalófelektől.

A mostani bizalomnövelő eset is arról tanúskodik, hogy a kormány nem akar élni ezzel a lehetőséggel, sőt a tárgyalófelek megállapodáshoz közeli pozícióit hozzá tudta segíteni a végső megoldáshoz – húzta alá Orbán. Egyáltalán nem oktrojáltunk semmit, nem rendeltünk el semmit, kifejezetten jó eszközként működtünk közre a megállapodás megkötésében – tette hozzá.

Az, hogy a kormány nem kíván élni a minimálbér megállapításának jogával, abból a meggyőződésből fakad, hogy a gazdaságot nem a kormány működteti. A gazdaságot a munkavállalók és a vállalkozók működtetik, a kormánynak pedig az a dolga, hogy szélesítse a gazdasági szereplők lehetőségeit – fogalmazott a kormányfő.

Jó reményeink vannak

2013-ról szólva elmondhatjuk, hogy az államadósság és a közösségi adósságok csökkennek, a költségvetési hiány ellenőrzés alatt van, és nem magasabb, mint az Európában elfogadott mérték. Külkereskedelmünk és a fizetési mérlegünk kifejezetten jó állapotban van, a foglalkoztatottságról beszélő számaink az európai trendek ellenére is javulnak, a szerkezeti reformokat nagyrészt végrehajtottuk – mondta Orbán Viktor. Megjegyezte, már csak egyetlen dolog van csak hátra, hogy növekedés legyen a magyar gazdaságban, „abból tudunk ugyanis megélni, abból van pénz, jövedelem, álláshely”.

Jó reményeink vannak arra nézve, hogy azzal a gazdaságpolitikával, amely kirajzolódik a 2013-as költségvetésből, Magyarországon ismét lesz gazdasági növekedés, sőt egy tartós növekedési szakasz első évét láthatjuk majd jövőre – jelentette ki a miniszterelnök.

(fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Czomba: 2007 óta először nő a minimálbér reálértéke
Cikk: Januártól tíz százalékkal csökken a villany és a gáz ára
Cikk: 3,8 millió család megélhetése lesz könnyebb januártól