Csoóri Sándor: A gyermekkorú emberiség minden elképzelhető látomással igyekezett megismerni saját magát és a körülötte lélegző természetet, később pedig saját társadalmát. Gondoljunk csak a görög kultúrára. Voltak ebben a világértelmezésben gigantikus lények, akik  nagy szikladarabokkal dobálóztak, ahogyan mi a kavicsokkal. A gigantikus lények szerepét ma már roppant erejű szerkezetek, pl. toronydaruk helyettesítik. Valósággá vált a képzelet, de egészen másként, miként az elődeink elképzelték. A mítoszok világa sose volt realista, de jelképeit mindig meg lehetett fejteni. Európa kultúrájában a középkor óta, egészen a huszadik századig, a realizmus változatos nagy esélyeit ragadták meg a művészetek. Elmondhatjuk ezt az irodalomról, a festészetről és a zenéről is. A huszadik században a valóságot a "valótlanságok" gazdag képzeteivel fejezzük ki. Mondok egy példát. József Attila egyik verssorát idézem: "Hazám az eladott kabát".

Ennek a sornak közvetlenül nincs semmi értelme. Nincs valóságszerűsége, halandzsa is lehetne. Holott nagyon sokat jelentő értelme van. Fölfedezés és végzet is egyszerre.

Igazi költészet. Életem ajándéka.