fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Az összefogás mentette meg a kalocsai kórházat
2012. december 20., 12:15
Az összefogás mentette meg a bezárástól a kalocsai kórházat - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes csütörtökön Kalocsán.

A kórház további működéséhez meg kellett oldani a térség egészségügyi intézményeinek együttműködését, kellett hozzá az önkormányzat, amely a kezelhetetlennek tűnő adósság rendezésébe bekapcsolódott, valamint szükség volt olyan kórházi vezetésre, amely képes volt ebben a káoszban rendet tenni - hangsúlyozta Semjén Zsolt, a választókerület országgyűlési képviselője a kalocsai Szent Kereszt Kórház újra megnyitott gyermekosztályának átadásán.
    
Svébis Mihály, a Bács-Kiskun megyei kórház főigazgatója elmondta: a Szent Kereszt Kórházban már idén július 1-jétől van szülészeti és nőgyógyászati ellátás a kecskeméti kórház közreműködésével. Fontos lépésnek nevezte, hogy a kalocsai kórházban január 1-jével a gyerekgyógyászat is fogadja Kalocsáról és vonzáskörzetéből a gyerekeket.
    
Vadász Mária, a kalocsai kórház igazgatója kiemelte: jelentős szakmai fejlesztéseket hajtottak végre, hiszen náluk sem szülészet, sem gyerekgyógyászat nem volt az elmúlt években.
    
Török Ferenc (Fidesz), Kalocsa polgármestere köszönetet mondott Semjén Zsoltnak azért, hogy választási ígéretének megfelelően mindent megtett eddig a kalocsai térség fejlődéséért.
    
Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter döntése értelmében december 31-ig végre kell hajtani az integrációt, amely után a kalocsai és a kiskunfélegyházi kórház önállósága megszűnik, a két egészségügyi intézmény ezt követően a kecskeméti megyei kórház szervezeti egységeként működik tovább.
    
A gyermekosztály átadása után Semjén Zsolt bejelentette: a kormány jóváhagyta, hogy Kalocsa városa 260 millió forint támogatást kap az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került önkormányzatok megsegítésére felállított keretből.
    
A pénz már megérkezett az önkormányzathoz, az összegből az elmaradt számlákat fizetik ki rövid időn belül - mondta a polgármester, hozzáfűzve, a kormányzati támogatás nagy segítséget jelent ahhoz, hogy egyensúlyba hozzák Kalocsa költségvetését.

(MTI-fidesz.hu)