fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Egymilliárd forintot kapott az államtól Székesfehérvár
2012. december 20., 16:09
Egymilliárd forint pótlólagos támogatást kapott a magyar államtól Székesfehérvár önkormányzata a feladatai ellátására - jelentette be a város polgármestere csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Cser-Palkovics András (Fidesz) az előzményekről elmondta: néhány hónapja kiderült, hogy a város egyik legnagyobb iparűzésiadó-fizetője, a TPV-Philips belső elszámolási rendszere megváltozott, emiatt a helyi adófizetést az uniós jognak megfelelően megváltoztatta. Ennek következtében 900 millió forinttal kevesebb iparűzési adót fizet, mint 2011-ben. Hozzátette, hogy amikor erről tájékoztatást kaptak, a város igyekezett az idei költségvetésben keletkezett hiányt pótolni, illetve a kormány segítségét kérték a kialakult nehéz helyzet miatt. A támogatás mértékéről december 18-án, kedden született kormányhatározat, az egymilliárd forintról az önkormányzat elszámolási megállapodást köt az állammal.
   
A polgármester közölte, hogy a pótlólagos forrásból jelentős tartalékot képeznek, de a 2013-as Szent István-emlékévre és a Saára Gyula útfejlesztési program folytatására is szeretnének pénzt elkülöníteni.

(MTI-fidesz.hu)