fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Kövér: Kezdődik a finomhangolás
2012. december 21., 11:47
Reményeink szerint az átalakított rendszerek bizonyítják működőképességüket, talán még azt is, hogy jobban, olcsóbban és hatékonyabban működnek – jelentette ki Kövér László az elmúlt évet értékelve a HírTV Rájátszás című műsorában csütörtökön. Az Országgyűlés elnöke ugyanitt a diáktüntetésekről szólva elmondta: vannak politikai erők, akik manipulálni szeretnék a hallgatókat. Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő kijelentésével kapcsolatban leszögezte, támogatja a hasonló helyzetekre hozható szankciókat.

Nem teljesen világos, hogy tudják-e a diákok, hogy mi ellen tüntetnek – jelentette ki Kövér László. Az Országgyűlés elnöke úgy fogalmazott, egész Európában „nagyon homályos és sötét ködökben gomolyog a jövő” a most felnőtt korba lépő fiatal generáció előtt”. Elveszett az a perspektíva, amit az unió tagállamai hosszú évtizedeken keresztül a saját polgáraik felé festettek, vagyis az, hogy a növekedés, a fejlődés korlátlan – jegyezte meg.

Mint mondta, ez Magyarországon is érezteti a hatását. Vannak olyan politikai erők, akik ebből politikai tőkét szeretnének kovácsolni, igyekeznek manipulálni a hallgatókat – mutatott rá, példaként említve Török Zsoltot, az MSZP szóvivőjét, aki „kifejezetten törvénysértésre uszította a diákokat”.

Ha számításba vesszük, hogy mit akartunk elvégezni 2010 után, akkor annak a nagy részén már túl vagyunk – hangsúlyozta. A kormány jövő évre vonatkozó jogszabály-alkotási tervezetéről szólva elmondta, „a finomhangolás kezdődik meg”. Reményeink szerint az átalakított rendszerek bizonyítják működőképességüket, talán még azt is, hogy jobban, olcsóbban és hatékonyabban működnek – tette hozzá.

Kövér László Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő kijelentésével kapcsolatban leszögezte, bízik benne, hogy megfelelő szankciók esetén a képviselők a jövőben tartózkodnak minden olyan magatartástól, ami sérti a Ház méltóságát, illetve embercsoportokat sért és aláz meg.
 

(hirtv.hu-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Kövér: Felháborított és megviselt Gyöngyösi kijelentése
Cikk: "Biztos alapokra támaszkodhat az ország"
Cikk: Kövér: A demonstrálók többsége jóhiszemű