FIDESZ.HU > Sajtóanyagok > Közlemények Nyomtatás
Ablak bezárása
Állami elismerés a közösségszervező munkáért
A közösségszervező munka elismerésére Lukács Móricról elnevezett díjat alapított Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere civil szakemberek,szervezetek számára. A díjat minden évben, szeptember 15-én, az író születésnapján adják át.
Létrehozva: 2012. december 21., 13:38

A Lukács Móric-díj olyan természetes személynek vagy civil szervezetnek adományozható, amelyek maradandót alkottak a civil szektor fejlődése érdekében, hivatásszerű vagy önkéntes munkával, vagy más módon. Hasonlóképpen a kitüntetés alapja lehet az adományozás kultúrájának terjesztése. Az adományozás a civil szervezetek tevékenységének megvalósításához nélkülözhetetlen és a társadalmi szolidaritás egyik legfontosabb megnyilvánulása. A díjat évente hárman kaphatják meg, emlékéremmel, adományozást igazoló oklevéllel és pénzjutalommal jár.

Lukács Móric író, műfordító 1812-1881 között élt. 1839-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává, 1858-ban tiszteleti, 1876-ban igazgató taggá választotta. Eötvös Józseffel, Szalay Lászlóval és Trefort Ágostonnal együtt küzdött a haladás eszméiért, centralista volt; szerkesztette folyóiratukat, a (régi) Budapesti Szemlét (1840–1841). Az akadémia ügyeiben segédjegyzőként dolgozott. Az 1848. évi nagy átalakuláskor kormányhivatalt vállalt, Klauzál Gábor mellett elnöki titkár lett a kereskedelmi minisztériumban. Civil szervezeteket elemző Ellenőr – Néhány eszme az egyesületi jog körül című műve 1847-ben jelent meg.