fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Januárban újraindulhat a debreceni 2-es villamos építése
2012. december 21., 17:12
Januárban újraindulhat a debreceni 2-es villamos építése, miután a pályaépítéssel megbízott konzorcium és az önkormányzat megállapodott a szükséges szerződésmódosításokban - jelentette be Kósa Lajos fideszes polgármester pénteken Debrecenben.

A villamospályát építő ATK Debrecen konzorcium péntekig kapott haladékot arra, hogy bemutassa a szükséges garanciákat a munka elvégzésére. Megállapodás született arról, hogy a három tag új projektcégben egyesül, vagyis egyetlen jogi személyiséget alkot. A konzorcium a szükséges bankgaranciát is megszerezte - mondta a politikus.
   
A projektcéget az Arcadom Zrt., a Keviép Kft. és a Tóth-TD Kft. alkotja, akárcsak a kivitelező konzorciumot, de ennek a vezetője az Arcadom helyett a Keviép lesz.
   
Kósa Lajos az MTI érdeklődésére elmondta: a megállapodás szerint nettó 7,97 milliárd forint lesz a beruházás végösszege.
   
Közölte hogy a szerződésmódosítást elküldik az Nemzeti Fejlesztési Ügynökséghez, amelynek 30 napon belül kell azt elbírálnia. Amennyiben jóváhagyják, azonnal indulhat a munka.
   
Az építkezés 2012 elején azért állt le, mert a konzorcium több alvállalkozót nem fizetett ki. A módosítás szerint viszont a jövőben a projektcég csak akkor kaphat pénzt az önkormányzattól, ha igazolni tudja az alvállalkozói kifizetéseket, illetve az önkormányzat maga is fizethet az alvállalkozóknak.
   
A polgármester szerint a város pozíciói javulnak a szerződés módosításával, hiszen kötbért ezt követően három részhatáridő után is követelhetnek, míg korábban csak a projekt befejezése után volt erre lehetőség. Az első részhatáridő 2013 márciusában jár le, akkorra kell megépülnie a járműveket fogadó remíznek.
   
Kósa Lajos leszögezte: tartani fogják a határidőket, egy év múlva, 2013. december 20-án kész lesz a villamosvonal.

(MTI-fidesz.hu)