Faggyas Sándor: Most mégsem erről a sokak által sokat tárgyalt kérdésről szeretnék töprengeni, hanem egy bizonyos „álorcás magyarról” – 2013 ugyanis (mások mellett) Bethlen Gábor jubileumi éve is. Az idén október 23-án lesz négyszáz éve, hogy a kolozsvári országgyűlés erdélyi fejedelemmé választotta. A kerek évforduló jó alkalmat és lehetőséget kínál történészeknek, politikusoknak, közíróknak s minden gondolkodó magyarnak, hogy magunkba szálljunk, meggondoljuk és megvitassuk egymással, hogy ma mit jelent nekünk az a különleges életmű, államférfiúi teljesítmény és történelmi példa, ami Bethlen Gábor nevéhez kapcsolódik. „Álorcás magyarnak” nevezte őt egy nagy erdélyi költő, a hozzá hasonlóan protestáns Reményik Sándor, mert a Mo­hács után ketté-, majd három részre szakadt, a török és a német harapófogójába szoruló Magyarországon az „új mulatság” más magyart kívánt: „Kardos magyart, de álorcásat is, / Sok ellenség közt zúzott csontjait / Bölcsen forgató »praktikás« magyart.” A magyar romlásnak századában mit tett Bethlen? „Előre két lépés meg vissza három, / Kettő kelet, kettő nyugat felé: / Az ördögökkel kellett cimborálni / Látszatból néha, – mindig Istenért!” És mi lett a „véres bujócska-játék” eredménye? „Erdély épült az álarc alatt / S a magyar mérleg egyensúlya lőn / Világ-súlyok vak zuhanása közt.”