A Fidesz frakcióvezetője úgy fogalmazott, „felelősségérzetük és az ész szava is azt diktálta”, hogy ne menjenek bele további vitákba. Kifejtette, ha most módosítanák az alkotmányt, az azt jelentené, hogy fennmaradna az AB-vel való vita, és további politikai nézeteltérések lennének a választási eljárásról szóló törvény körül, miközben közeleg egy választás.
A Fidesz mindig is annak volt a híve, hogy a demokrácia nyugodt és kiszámítható körülmények között tudjon működni – húzta alá Rogán Antal, aki szerint mindezt ma úgy lehet megteremteni, ha tudomásul veszik, hogy a választójogi reformban sok mindent elértek, ami jó dolog. Elértük azt, hogy kisebb lesz a parlament, hogy egyfordulós, azaz olcsóbb lesz a választás, hogy a korábbi rendszerhez képest új, igazságosabb és arányos választókörzetek alakulnak ki – sorolta Rogán hozzátéve, azt is sikerült elérniük, hogy a határon túli magyaroknak az állampolgárság mellett szavazati joguk lesz, valamint hogy a nemzeti és etnikai kisebbségek Magyarországon parlamenti képviselethez juthatnak.
Kitért rá, a regisztráció ügyében fennmaradt a vita, amit most úgy lehet lezárni hogy tudomásul veszik: 2014-ben nem lesz regisztráció. Rogán Antal leszögezte, ebben a kérdésben nem dominálhat az erő. A kormánypárti politikus szerint most az a leglényegesebb, hogy a 2014-es választásokat nyugodt körülmények között lehessen lebonyolítani.
Cikk: | Rogán: Az ellenzék most keresi a hangját |
Cikk: | 2014-ben nem lesz választási regisztráció |